úriparaszt (már megint ő) írt az egynemű párok örökbefogadása kapcsán, ezt szeretném kicsit továbblihegni a magam módján. A kulcs idézet itt is ugyanaz:
"A szociális minisztériumnál a Népszavának úgy nyilatkoztak: nem illeszkedik a nemzetközi tendenciákhoz és elvárásokhoz az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége, ezért nem támogatják. A gyerekek megfelelő neveltetéséhez férfi és nő is kell."
Mit lehet erre mondani? Ez is az a portörölgető magatartás, amit gyakran skandálok: adott egy koszos, lepusztult szoba, rendetlenség, pizza maradék a padlón, a szőnyeg kiégetve, a sarokba behányva, kiömlött vörösbor ragad a padlón. Erre jön valaki, akinek az a legnagyobb baja, hogy poros a polc, és úgy viselkedik, mintha ez lenne a legnagyobb baj. Jellemzően a szociális és társadalmi válságra igaz mindez, amiben élünk, ami nem kenhető bankárokra, pártokra.
A göngyölődő társadalmi válság része a gyereknevelés problémája is. Vagy inkább gyermekneveletlenség kérdése. Egyre többen kerülnek a nagybetűs életbe alapvető etikai érzék, igényesség, tudatosság, érzelmi tisztánlátás nélkül. Magyarul hülye, seggfej idegroncsként. Sajnos ma az a legkisebb probléma a gyerekek nevelése kapcsán, hogy milyen a szülők szexuális beállítottsága. A probléma az, hogy alapvető emberi jóérzéseket felejtenek el beléjük nevelni, ennek pedig az iskolában és otthon is meg kellene történnie, egymást támogatva.
De nézzük mindazokat a neveltetési hiányokat, amik miatt megy az egymásra mutogatás, és sok bába között szó szerint elvész a gyermek. Persze az ezeregy ezoterikusok idején sajnos a gyermeket önmaguktól engedik egyesek elveszni, amikor támogatás helyett rá, a sorsra, vagy egy sámándobra bízzák a nevelés jellemformáló gyönyöreit.
1. Szexualitás: alapvetően már egy régebbi kutatás is mindent elmondott erről. A gyerekek, serdülők hiányolják a funkcionális felvilágosítás mellől az érzelmi útmutatást. Szerintem ezt nem kell túlmagyarázni: odafigyelés, nyitottság, és ne kelljen a gyereknek attól rettegnie, hogy az anyukája nemi betegségekkel fogja ijesztgetni, ha meglátja egy lánnyal, és az apukája sem fogja felpofozni, ha megfogja Peti kukiját. A sokszor emlegetett, álszent erkölcsök által állított tabukat kellene már átlépni. Olyan világban élünk, ahol (sajnos) saját választása, döntései szerint él mindenki, a segítséget a döntések előkészítésében kell megadni, és nem társadalmi konvenciók "beültetésével".
2. Etika: a legnehezebb kérdés. Sajnos azt látja mindenki, hogy sikeres az lesz, aki az etikus viselkedés programját törli az agyából. Ezt látja az ember felnőtt fejjel, és a program uninstallálását hetente megfontolja az ember. Mégiscsak könnyebb lenne. A fiatalok könnyebb helyzetben vannak, mert náluk már az adott szoftverkörnyezet kilöki az etikus viselkedésért felelős segédprogramokat, még telepítés előtt. Virus Alert. Ezzel sajnos a korlátoltság sötétségébe burkolózik az ifjú elme, hiszen, ha az etikátlan feltörekvés útját követi, azzal saját magát is megfosztja igazi érdemektől, a közösséget (emberiség, egy vállalat) pedig hátráltatja. Az már meg sem fordul a fejében, hogy a vállalat jó működése az ő kis buksiját is pozitív fényű glóriával lengi körbe (gyk: egy cv-ben más azt írni, hogy x állást töltöttem be, és más azt, hogy x állás betöltésével z hasznot hajtottam a vállalatnak). Erről sajnos sok konkrét példát lehetne hozni, és sok általános esetet, ahogy értelmes emberek kurvulnak el. De mit várnánk, mit látnak? Mindenki azt keresi, hogy mi jogosítja fel arra, hogy szabályokat szegjen (konkrétakat, hol vannak ők az íratlan szabályoktól), hogy másokat kihasználjon, hogy másokon áttaposson. Saját pecsenyénk gusztustalan sütögetésére jó indok a szar ország, a szar szabályok, a másik ember hibái, és máris nem kell adót fizetni, máris kárt okozhatok a saját munkáltatómnak (mégse hagyhattam, hogy xy kioktasson, pár száz millába kerül a cégnek, kit érdekel?), bliccelhetek, szarban hagyhatok, stb.
3. Az udvariasság talán még mindig az etikával egy körbe tartozik, mint általános emberi érték. Nincs is rajta mit kifejteni. Inkább az "értékekről" lehet még szenvelegni egy kicsit. Hány évezrede próbálják gondolkodók a vallás terhe mellett vagy anélkül belénk verni a békés együttélés apró szabályait, és mit érünk vele? Az, amit "humánumnak" szokás nevezni, genetikailag nincs benne az emberekben, és a humánumot mellőzők sikeressége örökíti tovább saját mentalitásuk dicsőségét. Az ember evolúciós zsákutcába került. Mindig ölni fogjuk egymást. Fegyverrel, szavakkal. Békére nincs igény. Azaz pontosítok: békére van igény, de a tudatosság, ami a békéért szükséges lépéseinket világítaná meg, hiányzik. Mindenkinek magában kell keresnie ezt.
4. Tudatosság, és itt jövök zavarba kicsit. Az emberek javának nincs szüksége a tudatos döntésein alapuló életre (nem a karrierről, elsősorban az érzelmekről beszélek). Ezért életképesek a vallások, ezért kell az iránymutatás. Halad a világ, és haladó szellemben haladó tudatosságra kellene nevelni a gyerekeket, de ha sokan erre képtelenek, mi a teendő? Ha nincsenek erkölcsi normák, egyház, megszokások, szégyentől való félelem, akkor mi mutat azoknak, akik tévelyegnek? Nem, nem hinném, hogy megoldás lenne bármilyen hit életre hívása. Most is ezt teszik sokan, meg lehet nézni a politikai hívőket, a jogvédő hívőket, meg a többit. A megoldás társadalmi szintű, mi több politikai szintű irányítást követelne. Egyenlőség, segítség, és mások kiválóságainak elfogadása (pl nem mélyíteni lelki nyomorunkon azzal, hogy nem vesszük komolyan a pszichológus szavait: szakember, azért van ott, mert jó eséllyel ért hozzá), békére törekvés. A tudatosságnak egy választásnak kellene lennie, amely hiányának nem a törvényszerű elkallódás a következménye.
5. A munka, a produktum tisztelete, öröme. Ide tartozik a tanulás, az alkotás is, és nem csak az "alantas" munkák megbecsülése. Ennek hiánya nagyon hamar érződik, hiszen a diákok (a felnőttoktatásban is egyre inkább), csak egy akadályt látnak a vizsgákban, saját magukkal kapcsolatban igénytelenek annyira, hogy ne érezzék szükségesnek, dicsőségnek a tudást. Elfelejtik, hogy a cél nem az, hogy a hegy túloldalán legyünk, (akár megkerülve azt) hanem az, hogy a csúcsra érjünk, és utána a túloldal kellemes lankáin pihenhessünk. A körbetekintés élménye gazdagít, és egyre több a szegény ember. A munkával hasonló az igénytelenség: a helyesírási hibákkal teleszórt, értelmetlenül modorossá mixelt előterjesztések a saját gondolatok nélkül összekopizott szakdolgozatok eredményei. A nehézfejűség, az értetlenség, a funkcionalitással szembeni sötétség jellemző sokak munkájára. Egy szó van erre: igénytelenség.
Végezetül kicsit vissza kell kanyarodnom a légy önző című poszthoz, mert tulajdonképpen ennyiről van szó: meg kell tanulni önzőnek lenni önmagunkkal szemben. Önzőnek, végiggondolva, hogy mi a legjobb nekünk. Ebben pedig benne van a környezetünk is, amire hatunk, az emberi kapcsolataink, a világ, a nyugalom vagy az idegbaj, a korrektség vagy az inkorrektség is. Az erre való hajlam viszont a neveltetés kérdése...
Folyt köv.
