avagy igen, képesek vagyunk rá

Nem árt néha a magunkba mélyedés. Megtesszük, és újra és újra átgondoljuk a világot. Ígérjük, holnap emberként kelünk, megtisztulunk, és vitáinkat érzelmi töltésű előítéletek nélkül kezeljük. Bízva a józan észben, bízva az emberi nyitottságban, empátiában, toleranciában. A valódi korrektségben, az érzelmi felnövésben.

Néha mi is a szörnyek bőrébe bújunk: ilyen az ember, indulatos, nehézfejű, de végül igyekszünk emberebbé válni, logikával, jóindulattal. Az érdeklődés, a félresikerült jószándék, a suta kioktatás (bármi is álljon mögötte), vitakultúra nélküli gyűlöletet, messzemenő következtetések levonását, káros fantáziákat szül. Ösztönös reakciókat, melyeket a józan ész álcája mögé bújtatnak, holott valójában a sündisznó összegömbölyödésének felelnek meg. Igyekszünk ezen túllépni, kiállni kis szaros elveink mellett, hogy az egyet nem értés nem egyenlő a haraggal, a kritika nem egyenlő a leszarozással. Sajnos a népbutítás ideáig fajult, a televízió, a közélet mind ezt sugallja: ítélj el másokat, ignoráld őket, önkritikát ne gyakorolj, jogod van bárki és bármit felülbírálni.

Aztán csodálkozunk, ha egymásnak esnek az emberek. Tessék látni a határokat, kerülni a végleteket, tettek, szavak és ítéletek terén is.

Sajnos, a vitának sincs kultúrája, nincsenek észérvek, és sokan, még általam becsül emberek is, képtelenek hallgatni egymásra, elfogadni egymás véleményét.

Ilyen gondjaink bizonyára nekünk is vannak, felkerekedünk hát, a hegyvidék zord barlangjaiban - ígérem - szembenézünk önmagunkkal, tisztán, kerülve a pökhendi, utálkozó önigazolási vágyat.

Jó hétvégét:)