...általában értelmesek, gondolataikat érzelmi korlátok és hatalomvágy köti gúzsba. Korlátoltságukkal másokat bántanak, megaláznak, és téves logikájuk miatt semmi kivetnivalót nem találnak ebben. Viszont vélt vagy valós értelmi képességeiknek köszönhetően nem tudom egyszerűen rájuk hagyni a hülyeségeiket.
Jellemzően kicsinyes önigazolásaik kedvéért belelovallják magukat az agresszív, fafejű elutasításba, és minden apróságba megpróbálják belemagyarázni kiválóságukat. Mindazokat, akik nem állnak önhazugaságaik mellé, ellenségnek tekintik, magukat pedig az emberi gonoszság, intolerancia áldozatának. Emberekhez fűződő kapcsolataikban nincs kompromisszum, nincs elfogadás, vagy vak "szeretet" vagy utálat jellemzi másokhoz való viszonyukat. Egyetlen köztes megoldás, amikor darabonként eltérően ítélik meg az embert, viszont a darabok értékelését ugyanúgy szélsőséges érzelmek jellemzik.
Őket nem lehet kritizálni, nem lehet tanácsot adni. A kritika az utálat, az ellenszenv, a gonosz jele a világukban. Ez a gonosz, a meg nem értettség pökhendiség erősíti bennük különlegességük tudatát. Önigazolási erőlködésük miatt gyakran és erős szavakkal kritizálnak másokat, nekik ehhez joguk van, a durva szavak pedig csak a véleménnyilvánítás részei. Ezzel szemben ők maguk még a szépen csomagolt kritikát sem fogadják el másoktól, messzemenő elutasítást, utálatot látnak benne, és igyekeznek megvonni a véleménnyilvánítás jogát az "ellenféltől". Saját maguk működését vetítik a másik emberre: a kritikus csakis utálkozhat...
Bár az előzőekből nyilvánvaló, azért leírom: nem ismerik az érdeklődést, az elgfoadást, a másik ember felé irányul tiszteletet, alázatot.