A megbánás menekülő útvonal önmagunk elől. Még 16 évesen ismertem fel, hogy úgy akarok élni, hogy semmit ne kelljen megbánnom. Természetesen az nem működött, hogy nem csinálok hülyeségeket, mert igenis követek el bakikat, kicsit nagyot. Lejáratom magam, megbántok, megbántódok, mindig vannak balesetek. A megbánás nélküli létben az első próbálkozás a tisztázás. Magammal, mással, menteni a menthetőt. De ez csak amolyan kényelmi érdekű kerülőútvonal, a nehezebb út ennél izgalmasabb:
Szembe kell nézni magunkkal. Hülyeség azzal áltatni magam, hogy nem én voltam, meg a körülmények szőttek összesküvést ellenem. Igenis, a barom is én vagyok, a hülye is, a botrányosan bebaszott is. Megbánni egy dugást, egy piálást, egy csókot, egy információ átadást, mind baromság. A kockázat benne van a tettben, a tett pedig döntés kérdése, nem csak úgy történnek a dolgok velünk. Kényelmesnek tűnő út folyvást másokat hibáztatni, vagy megbánni a tetteinket, de nem vezet jóra. El kell ismerni a hibákat, amiket elkövettünk, együtt élni velük, tanulni belőlük, hogy jobbá válhassunk (amennyiben akad ilyen célunk), nem pedig megtagadni őket...
a megbánás
2010.01.11. 14:06
Címkék: villám agy szenvelgő
3 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hazasember.blog.hu/api/trackback/id/tr81604329
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
abdulesmia 2010.01.11. 16:37:09
Mennyi olyan tettünk van, amire jobb nem is emlékezni, te jó ég! Megbánni, majd minél előbb elfelejteni, mint ha meg sem történt volna. Nálam ez a recept plusz ha lehet, elkerülni az ilyen helyzeteket.
crumbsucker 2010.01.12. 09:20:09
Bevallom, némi fejvakarásra késztetett az írás, nem egészen értem, hová akarsz kilyukadni. Vagy másképp értelmeznénk a megbánás fogalmát? Ha hülyeséget csináltam, hát megbánom, miért ne tenném? Teljesen természetes és jogos reakció, hogy kicsit rosszul érzem magam miatta. Vagy talán ugrálnom kéne örömömben, hogy jaj de jó, újabb élettapasztalatot szereztem, amit majd hasznosíthatok?
A második bekezdéssel teljesen egyetértek, de a megbánás ezt miért zárná ki? Igen, megbánom amit tettem, DE természetesen felvállalom, és megpróbálok tanulni belőle, ha már így alakult.
Ja és nem tudtam nem észrevenni, hogy mint oly sokszor, megint sikeresen belekeverted a dugást a témába, pedig nem lett volna szükség rá igazán... Talán itt az ideje, hogy meglátogass egy pszichológust :)
A második bekezdéssel teljesen egyetértek, de a megbánás ezt miért zárná ki? Igen, megbánom amit tettem, DE természetesen felvállalom, és megpróbálok tanulni belőle, ha már így alakult.
Ja és nem tudtam nem észrevenni, hogy mint oly sokszor, megint sikeresen belekeverted a dugást a témába, pedig nem lett volna szükség rá igazán... Talán itt az ideje, hogy meglátogass egy pszichológust :)
azallamenvagyok 2010.01.12. 09:30:32
@crumbsucker: tudom, hogy belekevertem, és tudom, hogy miért:) a témához kapcsolódva éppen a nagy lényege, hogy a dugás az egyik legzavarodottabb érzelmi reakciókat kiváltó cselekedet, így mindig jó példa. a megbánás természetesen velejárója a rossz döntéseinknek, de csak egy tünet, nem baj, ha mélyebbre ásunk magunkban, tisztázzuk a szerepünket, az énünket a dolgok mögött a sebnyalogatás helyett:)