Talán az a baj a felsőoktatással, hogy az iskolarendszer gyakorlatilag megegyezik a tankötelesekre vonatkozó rendszerrel. Pedig a diploma egy választás, egy alternatíva, amit vagy végigvisz az ember vagy nem. A nappali felsőoktatásban ugyanúgy beültetik a "gyerekeket" a padba, szájbarágós (igaz, nehezebb, bonyolultabb, de mégiscsak szájbarágós) előadásokat hallgatnak végig heti elég jelentős óraszámban. Jómagam végül levelezőn diplomáztam, és lényegesen jobban élveztem, mint a nappali felsőoktatást. Havi 3-4 nap alatt ledarálták az anyagot, az ember kénytelen volt megtanulni normálisan, lényegretörően jegyzetelni, otthon meg szabadidejében önállóan gyakorolni, tanulni. Heti 20-30-40 órával csak a tanuláshoz szükséges energiát veszik el az embertől, és nincs önállóságra kényszerítve.
Pedig fontos lenne, hogy egy ember 18 és 23 éves kora között valamelyest felnőjön, és nem "csak" egy túlértékelt nebuló legyen. Én élveztem, hogy közben dolgozhattam, hogy a mindennapi környeztem nem velem egy idős, velem azonos szakokra járó emberekből állt, hanem több korosztály, többféle végzettséggel, eltérő élettapasztalatokkal, eltérő problémákkal, örömökkel vett körül.
Persze azt nem mondhatom, hogy mindenki menjen el 18 évesen dolgozni, és mellette járjon felsőoktatásra, bár ennek is meg lenne a nagy előnye: erősebb kiválasztódás képességek és elhivatottság szerint. Aki nem képes önmagának elolvasni egy könyvet, az előadáson lefirkantott kulcsszavak által jelölt részeket megtanulni, megérteni, az nem érett a diplomára. Természetesen meglenne a költségvetési előnye is, hiszen az intézmények kevesebb tanteremmel is beérhetnék, a kollégiumok pedig három napos átmeneti szálló szinten működhetnének. Az előadóknak maradna idejük a tudományos munkára ahelyett, hogy pedagógust játszanak, és érzelmileg, tapasztalatilag meglehetősen felnőtlen embereket pelenkáznak, próbálják törölgetni a taknyos orrukat.
Ezzel a nagy gond, hogy istenesen úgy lenne értelme, ha a végzett munka a diploma után is hasznosítható lenne, tehát megfelelő szektorban dolgozna az ember, ez viszont gyakorlatilag kontrollálhatatlan, nehezen elvárható.
Humánusabb megoldás szimplán a gyakorlati oktatás erősítése, a "terepmunka" túlsúlyának elérése. 20 munkanapból elég 5 elméleti oktatásra, 5 legyen pihenni, tanulni, hisz mégis diákokról beszélünk, 10 pedig terepmunka. Terepmunka igen, mert az nem járja, hogy valaki úgy legyen gépészmérnök, hogy még nem lett gépzsíros a munkásruhája, hogy valaki úgy legyen a magyarországi mélyszegényekre szakosodott szociológus, hogy jobban ismeri Londont, mint bármelyik vidéki nagyvárost (és akkor az elszegényedés problémájával küszködő falvakról nem is beszéltünk), és a divathullámokat meglovagoló nagyszerű elméletei hangoztatása mellett valójában jobban érdekli India, mint a szakmájához fűződő problémák. A pedagógusok láthassanak problémás gyerekeket, ne csak a gyakorló iskolák válogatott, idomított alapanyagát, és még sorolhatnám...
