Egyre jobban terjed az a jelenség, hogy mi fölnőttek elfelejtjük a gyerekekről, hogy gyerekek. Mindenáron kicsi felnőtteket akarunk beléjük látni: elvárjuk hogy felnőttként viselkedjenek, hogy megfeleljenek az álszent erkölcsiségünknek. Nem, nem a kislányát kurvának öltöztető anyukákról beszélek, bár ők is megérnek nem egy misét. Most a lélekről, az ítéletekről beszélek. (kép innen)

Megvolt ez mindig is, ki ne emlékezne az gonosz nyanyára az utca végéről, a félelmetes bácsira, aki egy merő rosszndulattal állt a gyerekcsínyekhez, a gyermekek jelenlétéhez. Nekik megvan az örökségük a jelen korban is, és ez az ökörség (tudom, hogy szar szófordulat) terjed. Egyrészt ideológiai alapon, másrészt a fölnőttek restsége miatt is. Ideológiai alapnak a haladó szellemnek azt a kifordított, a vallási fanatisták elvakultsághoz mérhető kettős mércét mondom, amely a toleranciának csak a meghatározott irányban ad teret, és ez által fennkölt fennsőbbséget sugall (ilyenek voltak az inkvizítorok is, ők is toleránsak voltak azokhoz a dolgokhoz, amelyeket az eszméik megengedtek nekik, elvártak tőlük - de erről bővebben majd egy másik posztban). A restség pedig a lustaság, a kényelemre való vágy: ne kelljen gondolkodnom, megítélnem, inkább elítélem.

A gyermeklét felé nagyon kevés toleranciát mutat a felnőtt társadalom. Mindenáron a hülye, álszent erkölcsöket akarjuk rájuk húzni, és félelmetes, mekkora rejtett kényszer van erre. Emlékszem, amikor kirobbant valami botrány arról, hogy valami 8 éves kisfiúk megerőszakoltak egy kislányt az iskolaudvaron, és erre a fél ország egyszerre tartotta vissza döbbent lélegzetét: úristen, hova romlik a világ, az ilyen kis bűnözőke kéne kinyírni, félek elengedni iskolába a gyerekem, stb. A Velvet nagyszerű posztjáról az óvodai (!) szexuális zaklatásról ne is beszéljek. Szex bazmeg... agresszió, neveletlenség, kíváncsiság, igen, de szexuális zaklatás??? (kép innen)

Bazmeg, gyerekek, teljesen máshogy ítlik meg a világot, nem elítélést érdemel a gyerek, hanem segítséget. Persze, ha a segítség a szigorú nevelés, akkor az. De a világon az alapvető jóindulatot a gyerekek érdemlik meg a legjobban, a fölnőttes elítéléssel, az idiótaságok rájukkiabálásával csak zavart keltünk bennük. Az csak arra jó, hogy pszichopata felnőttek váljanak belőlük, akik egyszer csak mészárolni kezdenek, vagy szimplán "csak" egy életen át kísérti őket megannyi komplexus. Igen, éreztetni kell a gyerekkel, ha valami helyes vagy nem helyes, meg kell büntetni, de sosem elítélni, ez egy kibaszott nagy, rosszindulatú képmutatás. Minden ember megérdemli a tiszteletet a gyerek sem több, vagy kevesebb, mint bárki más, szimplán csak gyerek. Aki fogékony, aki figyel, és akit értetlenkedő igazságtalanságokkal marha könnyű porig alázni.

Mindenki megérdemli, hogy amennyiben bajunk van vele, azt legalább egyszer szépen közöljük. A gyerek ebből a szépen közlésből hármat érdemel, mertha egyszer visszaszól, akkor meg a baszottnagy fölnőtt öntudatunk fortyogó bugyraiba fulladunk. Kiver a víz a hülyéktől, akik kis köcsögnek, öcskösnek titulálva bunkóskodnak gyerekekkel. Bele kéne gondolni, hogy hogyan esne, ha ugyanezt a saját gyerekétől kapná vissza, ugyanis a gyerek tanul valakitől, ragadnak rá viselkedésminták, és ha az érvényesülés egyik útját látja a bunkóságban, akkor biza apuci és anyuci is fog kapni belőle. Akkor meg lehet nagyjelenetet rendezni, rábaszni az ajtót, kisírt szemekel munkahelyen azon gondolkodni, hogy hol rontottam el. (kép innen)

Lehet szidni a fiatalokat, hogy milyenek, le lehet fitymálni őket, de bele kellene gondolni, hogy miért ilyenek, mi az a társadalom, amely ilyenné neveli őket. Ezért választottam ezeket a látszólag ide nem illő képeket, hogy eszünkbe jusson: a gyerekek környezetetét mi adjunk, mi alakítjuk. (innen, vigyázz) A mi világunkban, a fölnőttek világában nevelkednek, nőnek fel, mi tesszük ezt örömtelivé, építővé, vagy szomorúvá, pusztítóvá.

Én azért bízom bennük, fogékonyak a jóra is, és megtalálják majd a maguk helyét annak ellenére is, hogy pár szemellenzős hülye lekezeli őket...