FérjBlog

ingyenlakás* biztosítását a hitellel nem rendelkezőknek!


* minőségi alapelvárás: csak olyat, amit magunknak is megvennénk.

Elsősorban a két lányhoz szólok, kik egy hete néztek farkasszemet Pintérrel és Tarlóssal. Biztos megkaptátok a kritikát, hogy fiatalok vagytok, naivak, és ki tudja még mit, melyekkel az aktivistákat szokták illetni. Én becsülöm lendületes humanizmusotokat, hogy nem féltek kiállni rosszabb sorsú embertársaitok jogai/érdekei mellett. Nem is szeretnék ebbe beleszólni, biztosan tudjátok mit csináltok, véleményetek van, amit tisztelek. Ne adjátok fel az elveiteket! Legyetek mindig ilyen kitartóak, és jóakarók.

Csak magamról szeretnék szólni hozzátok pár szót, és egy kérésem lenne. Mivel az egzisztencia, a jólét igen bizonytalan, történhetnek az emberrel tragédiák, tudatában vagyok annak, hogy én is lehetnék OTT, az utcán, én is lecsúszhatok. Ki tudja mi történik velem: elveszíthetem családomat, barátaimat, menedéket lelhetek rossz kocsmákban, aztán elveszíthetem a munkámat, lakhelyemet, és a napi túlélés, a traumák miatt könnyen az utcán találhatom magam.

Amennyiben mindez megtörténne - bár minden erőmmel azon leszek, hogy ne történjen meg, de nekem is megvannak a határaim... Kedves lányok! Amennyiben ez megtörténik, aluljárókban, bozótosokban alszok, olyan bűzt árasztok, hogy kiürül szagomtól a villamos, tablettás borokkal, és még ki tudja minek a kábulatával mérgezem magam, és jó esélyem lesz pár éven belül egy ittas téli éjszakán halálra fagyni. Amennyiben lézengek, ténfergek távol és kirekesztve a társadalomból, esélytelenül otthonra, munkára, és valaki (legyen az karhatalom, politika vagy a Vöröshadsereg) erőszakkal vagy anélkül fűtött szobákba akar terelni, szabályokat hozva rászoktatnak újra a rendszeres tisztálkodásra, leszoktatnak a piáról, valami börtönorvossal íratnak fel krémet a gennyező bőrömre, kérlek, engedjétek nekik!

Ismétlem, csak magamról beszélek, mindenki más sorsára több rálátásotok van mint nekem.

Mint embertársatok kérlek titeket, ha valaki munkára, tanulásra, rendszeres, bugyuta társadalmi normáknak megfelelő életmódra akar kényszeríteni, engedjétek neki! Engem az se érdekel, ha rácsok vannak az ablakon, és csak feltételekkel mehetek ki az objektumból, csak az, hogyha bajba kerülök, akkor kapjak segítséget. Kapjak segítséget, akár nevelést is ahhoz, hogy visszatérjek a többségi életmódba. Persze (magamat ismerve) jó esély van arra, hogy lázadozni fogok ez ellen, engedjétek meg akkor nekik, hogy bilincsben vigyenek be. Ismerem magamat, ha részeg vagyok se biztos, hogy beismerem, azt pedig tudom, hogy a végzetes utcára kerülés magába tudna szívni: hinném, hogy nincs helyem a társadalomban, és jó nekem úgy, szabadon. Pedig nem leszek szabad, csak csalódottságaim, bánataim rabja, kérlek, ne ennek fenntartásában segítsetek, hanem a rehabilitációmban, jó?

Üdvözlettel!

Indulás előtt reggelente átfutok pár honlapot, ilyen a Blikk is, ahol rendszeresen szemrevételezzük az aktuális Blikk-nőt. Ilyenek-olyanok, de egyvalami általában közös bennük: meglepetésszerű támadást intéznek férjük/barátjuk/főnökük/családjuk ellen. Jellemző a "nem tudott a fotózásról a pasim, először kiakadt, de most már várja a képeket és nagyon büszke rám" típusú nyilatkozat, általában azzal kiegészítve, hogy "szükségem volt erre az önbizalmam miatt, szerettem volna megmérettetni magam".

Oké, az önbizalomfejlesztés fontos, de miért gondolják, hogy a másik embert ennyire semmibe vehetem azzal, hogy nem szólok neki ilyesmiről? Feltételezik, hogy a férfiak biztosan örülni fognak, ha megmutatják magukat a legnagyobb bulvárújság címlapján, mert igenis jó nők, legyenek csak büszkék rá. Majd megbékélnek végülis, ha meglátják a képeket.

Lehet, hogy egyszerűbb lenne előre bejelenteni, sőt köztes megoldást találni: szívem, mit szólnál egy-két szexi fotóról rólam, privát fotók, műteremben, esetleg Blikk? Aztán puhítani kicsit a pasast, kompromisszumra jutni, ilyesmi.

Mert gondolom, nem esne jól egy Blikk-nőnek sem, ha a párjuknak az lenne a reakciója a már elkészült Blikk-fotókra, hogy "oké drágám, akkor én is elmondhatom neked, hogy leszólított egy csinos lány az utcán, menjek el egy barátnője szülinapi partijára, chippendale-fiúnak, és elvállaltam. Eljössz velem tangát venni?"

Egy ideje elterjedt már a monnyonle szemlélet: ha valaki a politikában elcsesz valamit, az vállalja a felelősséget és mondjon le vagy mondassuk le, és mindenki megkapja az elégtételét.

Tiszacsege polgármesterének lemondása kapcsán jutott eszembe újra a kérdés, jó-e ez így?

Ha valaki felelős valamiért, akkor vállalnia kell a felelősséget, részt venni a közreműködésével kialakult esetleges problémák megoldásában.

Mert mi történik, ha az egyszeri ember elbasz 1 milliót? Levonják, kirúgják, de legenyhébb esetben is fél évig napi 4 órát túlórázik, hogy helyrehozza a bakit. Ha elszáll a cég pár millával, nem mondhatja azt: főnök, bocs, a jelek szerint alkalmatlan vagyok, kilépnék, mert felel a rá bízott dolgokért, és nem mellékesen ez a menekülő hozzáállás gerinctelenség és gyávaság.

Mit csinál a politikus? Lemond, utánam az özönvíz alapon, a birka nép meg még tapsol is ehhez. Ez kéremszépen az ügyesen beadagolt úri luxus: tapsvihar közepette levonulni az összeszart színpadról, ahelyett, hogy feltakarítanánk azt, miközben a közönséget bepereljük azért is, ha egy hajszál ottmarad a széktámlán...

Jó lenne felismerni a közvélekedésben: a menekülés, a lemondás gyávaság, és messze nem felelősségvállalás, még akkor sem, ha látszólag "indokolt" vagy "igazságos".

A közhely szó hallatán az ember negatív dolgokra asszociál, eszébe jutnak unalmas bölcsességek, kiforgatott baromságok, de érdemes-e a közhelyeket egyöntetűen megvetni, elvetni, lenézni?

Tény, hogy az irodalom, a filozófia, a tudományos világ is igyekszik távol tartani magát a közhelyektől, ez elsősorban a haladás, az újításra való vágy és a sokszínűség igénye.

De meg kell kérdeznünk: attól, hogy egy kvantumfizikai elmélkedésben Archimedesszel példálózni közhelyes, tartalmilag is értelmetlen-e? Nyilván nem, pusztán stilisztikailag fog furcsán kinézni a dolog.

Mert mi a közhely? Az elcsépelt szó. Unalomig ismételgetett, jelentését a közbeszédben elvesztő állítás.

Ebben viszont fel kell ismernünk valami fontosat: a közhely mibenlétéről nem maga a közhely tartalma tehet, hanem egy ember, egy kultúrkör, egy generáció vagy egy egész társadalom. Az állítás közhellyé válásához valójában semmi köze magának az állításnak.

A közhely a helytelenségnek teljesen más formája, mint a hazugság: a hazugság egy nem igaz állítás - itt tehát maga az állítás van minősítve, a közhely viszont nem zárja ki az igazságtartalmat, a közhelyet annak előfordulási gyakorisága, használati sajátosságai határozzák meg.

Mi emberek állítunk elő a gondolatokból közhelyeket.

A közhelyek életre kelnek a kommunikációban, a gondolkodásmódban. Jellemző példák azok a felszedett bölcsességek, amit valaki ezerszer elmond, átélni mégse tud, sőt cselekedetei ennek ellentmondanak. Ilyen szempontból nézve a legkifinomultabb bölcselkedő is lehet közhelyes: ha a maga választékos módján le tudja írni az élet, az emberek sokszínűségének fontosságát, miközben a mindennapjaiban életvitelszerűen megvet mindenkit, akit önmagánál kevesebbnek tart. De közhelyessé válik egy kapcsolatban a monogámia elvárása is, ha közben az elváró fél is félrekefél.

Ilyen lehet az is, ha minden romákkal összefüggő negatív felhanggal kapcsolatban rasszista-veszélyt kiáltunk, innentől kezdve lesz az emberek különbözőségének el nem fogadásától való tapasztalatból közhelyes trutyi.

De azt nem szabad elfelejteni: a közhelyek java része bizony igazságot rejt, a kérdés pusztán az, hogy helyesen használjuk-e, ez viszont a mi feladatunk. ha elítélünk egy állítást, pusztán azért, mert közhelyesnek ítéljük, azzal magunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt. Hiszen a közhelyek alapvető funkciója az általános alapműveltség, alapbölcsesség kialakítása lenne, és a jól hangzó szót a népnyelv ismétli, mint rádióadó a slágerszámot.

A közhelyek általában alapok, a tízparancsolat is közhely, mégis rendkívül erős etikai alapokat biztosít a mindennapokhoz, jelen van egész életünkben, társadalmunkban. A közhelyek gyakran alapfeltevések, sokszor túl alapvetőek, vagy sokan nem jutnak el addig, hogy végiggondolják, alkalmazzák azokat, pusztán ismétlik, mert bölcsebbnek tűnek tőle.

De attól, hogy valaki helytelenül használja őket, vagy csak elcsépeltnek hatnak a szavak, tanulhatunk belőlük. Pedig ha egy gondolatot elutasítunk - bármiféle indokra hivatkozva -, az a korlátoltság legfőbb jele.

Az egyik ilyen divatos indok a közhelyességre való hivatkozás, úgymond már közhelyes arra hivatkozni, hogy valami közhely, de sajnos az elutasításra ezer és ezer indokot találnak az emberek, ez pedig továbbra sem a gondolatot minősíti, hanem az embert...

(igaz, azt hiszem, a valakinek ezt így magyarázni kell, annak olyan mindegy)

Mivel a csapból is az folyik, hogy az előítéletesség káros, ideje eljátszani a szavakkal, azok jelentésével, és végiggondolni, hogy mi is az előítélet.

Nos, az előítélet nem más, mint agyunk természetes tanulási folyamatának eredménye. Előítéletek nélkül nem lennénk többek, mint páfrányok, nem lennének gondolataink, nem használhatnánk szavakat, nem tudnánk tárgyakat azonosítani. Mert hogyan működünk? Megtanuljuk, hogy a gőzölgő víz forró, ha belenyúlunk fájni fog, ha forr a víz, akkor még jobban. Ez egy előítélet: arról, hogy forrni látom a vizet, arra következtetek, hogy a vele való érintkezés fizikai fájdalmat fog okozni.

Ugyanígy működik ez az izzó vasdarabnál, de hogy ne csak negatív példával éljek: ha az ajtón (amit előítéleteimnek köszönhetően azonosítok ajtóként) van egy kis kiálló biszbasz, akkor az egy kilincs, ami ajtónyitáshoz használható. Az előítéletek véleményem szerint tehát a normális gondolkodás, és - nem mellékesen - a kommunikációnk része is. Így értjük meg azt, ha egy kalapácsot kérnek tőlünk.

Asszociálunk, megjegyzünk, raktározunk.

De akkor mi az az őrületes nagy bűn, amit előítéletnek neveznek sokan, azaz bűn-e az előítélet, ha nem, mi a helytelen?

Helytelen az ítélet.

Az előítéletes ember gondolkodik, tapasztal (nem biztos, hogy jól), aki ítéletet hoz, az szimplán hülye. Mert a hülye megy neki tizedjére is a falra festett ajtónak, és miért megy neki? Mert ő nem előítéletet hoz a látottak alapján, hanem ítéletet, hogy az ott egy ajtó, és nem hajlandó ezen változtatni.

A hülye fogja gumikalapáccsal ütni a szöget, mert szerinte az kalapács, és az erre való. Aki gondolkodik, ha meg is próbálja pillanatnyi tudatlansága alapján a gumikalapácsot, rájön, hogy nem fog menni, ezzel tapasztal, tanul, bonyolítja az előítéleteit.

És hogy jelenik meg ez a mai világban:

Vannak, akik tapasztalás alapján előítéletesek. Cigányoznak, homokosoznak, félnek új dolgoktól, de érdekes módon hozzá tudják tenni, hogy "köztük is van normális".

Vannak, akik egy rossz szó, egy félresikerült mondat alapján ítélnek. Akik leölnek valakit a bőrszíne, szavai miatt, akik leostobáznak másokat egyszerű félreértések miatt...

A negatív eset csúcsa viszont az előítéletek elítélése, amit mostanság látunk, hallunk ezer helyről... Amikor a normális tapasztalás útját bejáró ember előítéleteit* támadják úgy meg, mint ítéletet, azok, akik eleve ítélkeznek. Ebből pedig létre is jön a 22-es csapdája, mert aki elítél, az nem lesz vitapartner, nem fog elgondolkodni a szavakon, mert meg van a véleménye rólad, már túl van az ítéleten. Nem fog foglalkozni azzal, hogy miként jött létre az előítéleted.

Az a baj, hogy ezek egyre több helyen jelen vannak... A kommunikáció, a nyitott észérvek pedig sorra vesznek el a kiforgatott szavak vagy a szelektív érzékelés hálójában. Pedig a gondolkodásunk, a kommunikációnk, a tanulási képességeink tesznek minket emberré. És sajnos önmagukat haladó szelleműnek tartók nélkülözik ezt az emberiességet a legjobban. Vicc, hogy egy vaskalapos konzervatív rugalmasabb, mint egy liberális:)

Mi lehet ez? Visszafejlődés? Kontraszelekciós igyekezet? Evolúciós biztosíték az ellen, hogy az emberiség túl fejlett legyen?

Ismétlem, az előítélet tartalma nem biztos hogy helyes, a kialakulás, és az utóélet folyamata a helyes és természetes: az, hogy változhat, finomodhat, és bárkinek bármennyire fáj, az emberek nagy része így működik - megtanulja, hogy nem minden ajtó, ami annak látszik.

Komment helyett poszt következik:

Ha pontosan tisztában vagy azzal, hogy egy gyermeknek mekkora károsodást okozhat az, ha  szülei az életüket mindenféle frusztrációknak rendelik alá, akkor kutya kötelességed lenne felnőttként biztosítani a gyermekeid számára, hogy ők ne ilyen környezetben nőjenek fel.

Ó, tudom, nem ilyen egyszerű, és nem tudhatom, de nem is rólam van szó, hanem rólad.

Arról hogy képes vagy oldalakon, blogokon keresztül ecsetelni, hogy mennyi negatívumot köszönhetsz a környezetetdnek, a neveltetésednek vagy nevelésed hiányának, annak, hogy a szüleid, a férjed, a szomszédasszony, az iskolatársak és egyébként mindenki mindig minden frusztrációját oly módon zúdította rád, hogy megakadályozzon a normális fejlődésben.

Arról van szó, hogy amellett, hogy tudod, hogy ez nem jó, te magad is ezt teszed.

Soroljam? Fölösleges... olvasd vissza magadat.

És gondolj arra, hogy már nem gyerek vagy: most te vagy a felnőtt, te vagy az anya, te vagy a feleség és mindez felelősséggel jár. Neked kell megteremtened a családi fészket, neked kell mosolyognod a bánatban, neked kell játszanod a kicsivel sárban, ha nincs más játék, neked kell a párod arcára mosolyt csalnod, neked kell kielégítened, neked kell kiegyensúlyozottnak lenned, neked kell tanulnod, példát mutatnod.

Esetedben különösen éles a felelősség kérdése, hiszen, te nem hivatkozhatsz arra, hogy "nem tudtam, hogy ezt így nem szabad", mert pont te vagy az az ember, aki tökéletesen tudja mindezeket.

Én is tudom, talán nem annyira, mint te, talán sokkal jobban, nem lehet ezeket a dolgokat méricskélni, ha megpróbáljuk, pont a fent említett felelősség veszik el.

Szóval röviden annyit tanácsolok: kezdj el élni de sürgősen, fejezd be, hogy valami ide-oda dobált rongybabának állítod be magad, és vállald azokat az örömöket és bánatokat, amiket te választottál az életben.

Tudod, van egy fontos dolog a bántalmak, az érzések kapcsán:

Arról nem (mindig) te tehetsz, hogy mi történik veled, az viszont, hogy a veled történő dolgokat hogyan éled meg, kizárólag téged minősít.

Csöcsök, pöcsök, spriccek... félmeztelen nagymama.

... és nem mellékesen irgalmatlanul jó zene:

Tele van a világ elméletekkel a hosszútávú kapcsolatok titkáról, amelyek végül bődületes (de igaz) általánosságokhoz vezetnek, s ezért nehezen adnak kapaszkodót az egyéneknek.

A rövid bölcsességek közül a kedvencem a tisztelet, mert tisztelet nélkül nem fog menni, és a kompromisszumkészség, mert két összeillő ember nincs. A Gyakorlati felhasználás során viszont ezek a fogalmak könnyen kifordulnak magukból.

A kompromisszumkészség például nagyon könnyen átmegy áldozatvállalásba, pedig be kell látni, áldozatot a másikért nem szabad hozni. Sőt, istenigazából kompromisszumokat se, hanem a kölcsönös tisztelet jegyében illendő alkalmazkodni egymáshoz, és ebben az alkalamazkodásban és tiszteletben örömet lelni. A kapcsolat alakulása pediglen a kölcsönösség folyamán a képességeknek a függvényében fog alakulni.

Szaladjunk is vissza az elejére, mármint egy kapcsolat elejére, hogy mik azok az előfeltételek, amelyek sikeressé tehetik a kapcsolat kialakulását, és most az előzőekben felsoroltakhoz képest kicsit más szemszögből.

A kapcsolat, a leendő kapcsolat egy LEHETŐSÉG. Egy lehetősége az életünk alakulásának, aminek meg kell adni az esélyt. Észre kell venni, hogy az élet, és mi magunk változunk, ezért kerülni kell azt a hibát, hogy önmagunkat és/vagy a másikat KÉSZnek, állandónak tekintjük, vagy akár állandónak tekintjük a kapcsolatokról szóló álmainkat.

Nyitottnak kell lenni a lehetőségek felé, az élet olyan, hogy állunk egy kút mellett, néha feljön a vizesvödörben valami, de azt sajnos nem mondhatjuk meg, hogy mi jöjjön föl, ellenben az előkerült dolgokat eldobhatjuk vagy felhasználhatjuk.

Alkalmazkodnunk kell tehát, miként tesszük azt a mindennapokban, és azt, amit az élet ajándékként adott, meg kell próbálnunk felhasználni. Meg kell próbálni meglátni benne a lehetőséget nem elfelejtve, hogy a kalapácsból nehezen lesz sült csirkecomb.

Ellenben a kalapács sem feltétlenül üt, ahogy a csirkecomb sem feltétlenül sült, a felhasználás, az alakítás a mi feladatunk:

Mint mondtam, a kapcsolat egy lehetőség, ahogy a másik is, és mi magunk is csak lehetőségek vagyunk. Ezekből a lehetőségekből kell kihozni a lehető legjobbat: meg kell próbálni befogadni a másikat, örülni az örömének, képességeinek, érdeklődési körének, vele is be kell fogadtatnunk magunkat, és a "tánc" lényege az, hogy megtaláljuk ezeknek a befogadásoknak a határait.

Félreérthető szavakkal élve: meghozni a kompromisszumokat, hogy mivel mehetek az agyára és ő mivel tud engem lekötni. Ezekkel a határokkal semmi gond, hiszen minden emberi kapcsolatban megvannak.

De ha nem vagyunk nyitottak ezeknek a közös alakítására, akkor cseszhetjük az egészet, nincs értelme rögeszmékhez ragaszkodni, sőt, a legjobb a lehető többet elengedni közülük:

Férfipélda, hogy ha ragaszkodom az orális szexhez megfosztom magam attól, hogy egy nőt "rávehessek" idővel hogy leszopjon, de az is lehet, hogy enélkül olyan embert találnék, aki bőven boldoggá tesz így amúgy is (vagy megengedi hogy kurvázzak néha stb).

Lehet nyavalyogni a zenén, az érdeklődési körön (jajj), műveltségen, világlátáson, de azt nem szabad elfelejteni, hogy tanulhatunk a másiktól és mi is taníthatjuk őt: változhat az életünk, változhatnak az elvárásaink, változtathatunk a vislekedésünkön, az övén is. Lehet aggály, ha a másiknak büdös a szája, de nem az a legszebb kapcsolat, ha még ezt is meg lehet mondani a másiknak és esetleg támogatni a szájhigéniai fejlődésben?

Lehet a másik vékony, kövér, szőke, barna, izmos, gebe, mérnök, tanár, varrónő, útépítő munkás, amíg nem adjuk meg valakinek az esélyeket, mi magunk se várjunk többet.

Ne felejtsük, a pillanatnyi életünk csak egy állapot, nincs értelme ragaszkodni hozzá, nyitottnak kell lenni a változtatásra, és talán olyan ember mellett lelünk boldogságra, aki alig illik hozzánk: tisztelet, összeegyeztethetőség és nyitottság... aztán csak a közös örömök fenntartására kell figyelni.

Ui: nyilván van egy csomó körülmény, ami befolyással lehet egy kapcsolat esélyeire, amelyeket elsődleges elvárásként kezelünk, és javarészt igazak, azt viszont ne felejtsük el, hogy badarság túlértékelni magunkat azzal, hogy tudni véljük egyből, milyen a másik. Attól, hogy nem járt külföldön, még talán megszerettethetjük vele, attól, hogy mi nem járunk belföldön még megszerettetheti velünk. A kapcsolat sorsáról pedig elsősorban ez a nyitottság dönt, hogy mennyire van szükség, és mennyit tudunk adni, azt viszont ne feledjük, hogy akkor is, ha az élet egy pillanatában két ember illik egymáshoz, és erőfeszítés nélkül megy a kapcsolatuk, később az életük és ők maguk is változni fognak, ha ezt nem tudják kezelni, akkor pedig..

Balgaság azt hinni, hogy a vallásosság bármit is számíthat, egy ember megismerése, milyenségének felfedése során a legfontosabb, hogy miként viszonyul az illető a saját tudásához és hitéhez, erre készítettem egy szemléltető ábrát:

Egy kis értelmezés a mindennapi életből: találkoztunk már mindannyian olyan hívővel (legyen az keresztény vagy krisnás vagy mittudoménmi), aki a hitét TUDÁSNAK éli meg, és nagyon sok, olyan "nem hívővel", aki TUD (és kurva okos). Őket általában seggfejnek (a wordnek bármennyire is nem tetszik ez a szó) éljük meg, kérdés, hogy mekkorának.

A másik oldalt is ismerjük: a kiüresedett nihilistát vagy a vallásba csak kapaszkodó, de abban igazán nem hívő embereket, sőt, az életképtelen nyulakat, akik önbizalomhiányuk miatt képtelenek egyről a kettőre lépni.

Nem lehet ítélkezni, hogy melyik a jó út, talán az sem igaz, hogy a középút mindig arany, ezt döntse el ki-ki a belátása szerint. Egy kis önkritikára legyen ez most jó alkalom mindenkinek:)

Félelmetes, hogy a Nőnap kérdése is mekkora indulatokat tud kavarni az acsargásra kiéhezett emberek között. Ennek kapcsán én is a szokásosnál alaposabban újragondoltam a véleményemet a Nőnap értelméről (amit különösebben nem tartok), és mindig eljutok a saját indokaimmal egy véleményre. Hirdethetném, hiszen eszembe jutott ma legalább öt érv, ami mellette szól, de egyiket sem érdemes szembe állítani olyanok véleményével, akik csak a saját besavanyodott szűklátókörűségében ítélkeznek. Mit nekik belátás, rugalmasság, társas érintkezés, akár köszönés, akár köszöntés, mit nekik az emberi viselkedésformák sajátosságai, úgyis kizárólag magukat akarják látni.

Így lett a Nőnapról alkotott véleményemből, a sokadik újragondolás után emberekről alkotott vélemény, és - bevallom - némi szomorúság. De a fény valahol a szomorúságban pont Nőnap lett végül, s a buszon állva egy hülye, széles mosolyra ragadtattam magam, melynek jelentését szeretném most leírni:

Kedves Nők, legyetek hölgyek vagy asszonyok, függetlenül attól, hogy szépek vagytok-e, ismerlek-e titeket, szeretlek-e bennetek, egyetértek-e veletek, egy távoli munkatársak vagytok, vagy eladók a kisboltban, függetlenül attól, hogy egyezik-e az érdeklődési körünk (a hónap dumája), függetlenül attól, hogy milyen elveket vallotok, vagy milyen elvek vallójának valljátok magatokat, függetlenül attól, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak vagy sem, tehát úgy általában minden Nőnek ezúton Boldog Nőnapot Kívánok!

És szó szerint így gondolom: legyen boldog ez a napotok, bármi is legyen a boldogság...

Ideje kifigurázni a végtelen önelégültséggel telített okoskodást! Sajnos nem tudok oly kifinomultan nyúlni a témához, mint Rudi, így pusztán egy görbe tükrön keresztül szeretném bemutatni, hogy a kiművelt szavak, a magasztosság milyen mély meg nem értést rejthetnek. Hogy a magát nyitott gondolkodónak nevező egyén valójában mennyire beszűkült barom lehet:
A pinával kapcsolatos ragaszkodást el szoktuk ítélni, ahogy én is ezt teszem, nem tudom megérteni a lényegét. Ezáltal könnyen bélyegezzük szexmániásnak, perverznek a pinát vagy egyes tulajdonságait nagyra értékelő embereket. De vajon nincs-e ebben a megvetésben és undorban valami mélyen rejtező irigység és féltékenység? Én azt hiszem, hogy van.

A sikeres szexmániás ember már választott. És a baszást választotta. A választásért irigyeljük őt. Azért, hogy nem az álszent érdektelenséget választotta, és van kit basznia féltékenyek vagyunk rá.
A szexmánia elvileg negatív fogalom. De nem feltétlenül csak az. Aki szexmániás, az képes arra, amire a hétköznapjait egy átlagos-álmos állapotban eltöltő egyén nem: összpontosítani az energiáit egyetlen feladatra.

Alaposabban kell körbejárnom a problémát, így eleve azt a kérdést kell feltenni: Vajon miért rajong bárki is egy ilyen, nevezzük így: szervért. Tényleg, miért? Erre próbáltam rájönni, és a kérdésen való gondolkodás tápot adott agyamnak. Olyasféle rejtéllyel van dolgunk ugyanis, mely nem egykönnyen megfejthető.
Először (a lehető legnaivabb módon) arra gondoltam, hogy a pinát mégiscsak azért használ egy ember, mert szeretne szaporodni. Tovább szeretné vinni a génállományát, utódokat nemzeni. Igen ám, de utódokat nemzeni sokkal egyszerűbb és biztonságosabb lombikbébi programmal. Ráadásul olcsóbb is, mint egy hosszú házasság során fenntartani a feleséget/családot, nem is beszélve arról, hogy a pinát gyakrabban használják a rajongói, mint azt a gyermeknemzés szükségessége indokolná. Ezt a lehetőséget tehát hamar elvetettem.
Aztán az jutott az eszembe, hogy ez afféle kielégülés a farkuknak: az agyuk szétment a nap során, a prosztata beállt a sörtől jövő állandó vizelhetnék miatt; viszont milyen jó pihentetni a szerszámot nedves, puha melegben, megnyugodni, hogy léteznek még hüvelyizomzat, létezik csikló, nedvesedés, milyen jó csak úgy kielégülni egy kellemes punciban. Ezt a magyarázatot már majdnem el is fogadnám; dehát ezt a funkciót egy jobb kéz (profibbaknak orál-maszturbáció) is tökéletesen be tudja tölteni, csak éppen ingyen. Miért ad ki valaki pénzt a semmire? Tovább kellett lépnem a töprengésben.

Bármily döbbenetes, de az a magyarázat is fölmerülhet az emberben, hogy netalán pina rajongóit érdekli, ami ott megtalálható: a sok cuppogós, gusztustalan, ízléstelen, normális ember számára tökéletesen undorító húscafat, a sötét és ismeretlen barlang. Ezt a lehetőséget azonban azért kellett elvetnem, mert mégiscsak felnőtt emberekről van szó, akik valószínűleg az ösztöneik felett némi uralommal rendelkeznek, és tudhatják, hogy saját életük, fantáziájuk és besíkosítózott kezük érdekesebb, mint amit egy ilyen testnyílás fölkínálhat nekik.
Mi lehet tehát a magyarázat?
Nem tudom. Nem értem. Rejtély.

De töprengésben közben legalább egy valamire rájöttem, amit legalább egyfajta tanulságként mégiscsak idejegyezhetek: Legtöbbször sokkal jobb dolog semmit sem megdugni, mint valamit.
Mennyivel gazdagabb vagyok én, hogy mivel azt se tudom, mi az a pina, gondolkodni vagyok kénytelen. Bár sosem vallanám be, hogy úgy vagyok ezzel, mint bármivel, amiről írok - valójában azt sem tudom, mi az a pina.

De mindez csak egy gondolat, és miért nem tudok én a gondolathoz úgy hozzáállni, ahogy teszi azt egy gyermek? Itt a kedves Olvasóhoz szólok:
Mikor gondolkodott ön utoljára úgy, hogy átérezte közben a gondolkodás mint cselekvés egész fennköltségét, esemény voltát, ünnepi csodáját? Ugye, régen. Én is így vagyok vele. A gondolkodás elvesztette éltető jellegét. Már csak életben tart, de nem épít.
Jó lenne ezt a spirált visszaforgatni, mert érzem romboló hatását.
Hogyan rombol? Hát úgy, hogy óhatatlanul elaljasít. Még nem is tudom, de már megtörténik. Ha nem elégít ki egy pillanat, az ökonómia érdekében másféléket keresek. És ilyenkor kezd el az emberrel másokkal foglalkozni. Pedig másokkal csakis annyiban érdemes foglalkozni, amennyiben valamit ki tudunk egészíteni bennük; amennyiben valamit hozzá tudunk adni a létükhöz. Az aljasság azonban elvenni akar.
Ne gondolja olvasóm, hogy ennek bármiféle konkrét vagy látványos nyoma volna a cselekvéseinkben. Szó sincs róla. Egyszerűen csak észrevétlenül elkezdjük egy kicsit rosszabbul érezni magunkat. Ennyi. Csak ennyi. De ez elég.
A fennkölt és nemes pillanatok szintén észrevétlenül változtatják meg az életet. Az egyik ember telítettsége előhívja a másikét, mert az megérzi, hogy nincs mit elvenni tőle.
Mindez persze nem tudatosul. Csak egyszeriben észrevesszük, hogy tele vagyunk kinccsel. Hogy jó élni. Hogy kívánatos.
Tényleg csak én érzem úgy, hogy gyerekkorunkban gyakrabban, többször éreztünk ilyet?
Tényleg csak én lettem egy utolsó seggfej, aki túl komolyan veszi magát?

A földtulajdonlás ügyéről Ismert Kormánypárti Politikus úgy nyilatkozott: még ma is sokan azt gondolják Magyarországon, hogy ez az ő saját tulajdonuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a területet az emberek nem használhatták fel bármikor, bármire.

Igazából az történt, hogy összekeverték a magán és az állami földterületeket. Mégpedig úgy, hogy az országhatáron belül határolt területeket fiktív módon a zemberek nevére írták, holott alapos szabályozási rendszer vonatkozik a Magyar népKöztársaság területeire, amely független a tulajdonostól. Gyakorlatilag az emberek nem használhatják szabadon a földet.

Ha ezt a rendszert nem vezetik be, akkor a magyar államavagyon biztosan a duplája lehetne - jelentette ki a kormánypárti képviselő, aki felhívta a figyelmet arra, hogy éppen ez a tény mutatta meg a rendszer makrogazdasági működésképtelenségét.

A zembereknek tehát be kell látniuk, hogy a magántulajdonhoz való felelőtlen ragaszkodásuk, a termelő szövetkezet rendszerének kialakításával szemben mutatott ellenállásuk ellenkezik Magyarország, a Magyar Nép, a meghirdetett Popoulista Nemzeti Kommunista Együttműködés és a világbéke alapelveivel. Mindannyiónk és a jövő generációk érdeke, hogy Magyarország teljes területe állami felügyelet és kezelés aljá kerüljön, ezáltal megvédhessük Nemzetünk Vagyonát a minden bizonnyal veszteséges globalizációs és kapitalista törekvésektől.

Kérdésünkre, hogy a mezőgazdasági épületeket és a haszonállatokat mely értékhatár fölött lesz tilos magántulajdonban tartani a képviselő a következő választ adta: a javak állami rovancsolásának két nap múlva esedékes határideéig a szaktárca minden részletet  zemberek tudomására fog hozni.

Mindez természetesen csak fikció, ilyen nálunk még egyszer nem történhet meg, az ihletet innen merítettem.

Az ország kedvenc, legnagyobb kétharmados hetilapjáról régóta nyilvánvaló, hogy pártérdekek kiszolgálása az elsődleges célja: választások előtt címlapja a gonosz emeszpések rémtetteivel volt tele. Sajnáltam is őket, hogy mi lesz szegény szerkesztőkkel választások után, hogyan fognak átállni, honnan lesz témájuk...

Erre reggel álmomból feleszmélve, a lakást bejárva ezt látom:

 Félig szovjet az elkotmányunk - És ezt véditek?

Éppenséggel semmi meglepő nincs ebben, hiszen a évek óta bevált módszere bárki elhalgattatásának, ha lenácizzuk vagy lekommunistázzuk. Ebben az esetben mindenki elfelejti búját-baját, és szorgos önvizsgálatba kezd, hogy tényleg vallja-e valamely bűnös ideológiát, s amennyiben felfedezi ezt magában, élete célja lesz ezek kiirtása. Remek három és fél év áll előttünk, ha minden ellen ilyen komoly érvek hangzanak el kormánypárti oldalról: maga komcsi, te komcsi, ő komcsi, vagy az eheti nagy kedvencem alapján szabadon: "egy konzervatív kormány nem államosít", tehát bármit teszek, nem lesz államosítás, mert konzervatív vagyok.

De itt már meg kell kérdezni: nem sok ez egy kicsit már? Kioktató stílusban a hatalmat kiszolgálni, komcsikkal riogatni sem éppen demokrata vagy polgári módszer, nekem leginkább a világot bejárt észak-koreai freskók jutnak eszembe róla, amelyeken az amcsik gaztetteit mutatja be a Kim Jong Il által pártolt művészet.

Ezt a propagandát nyilvánvaló, hogy ki finanszírozza, erőlteti. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a Helyi Téma kinek az érdekeit szolgálja ki, viszont (még) nem vagyunk Észak-Korea, ezért egy kérdés marad: ki és hogyan finanszírozza az országszerte ingyenesen osztogatott, heti megjelenésű sajtóterméket, és kinek a pénzéből? Mert az nyilvánvalónak tűnik, hogy annyi hirdetés nincs benne, ami fedezné az összes költségüket a szerkesztőség fűtésétől kezdve a terjesztésig... Állami propaganda: megjeleneik egymillió példányban.

Ha az ideológiádat nem tudod megtalálni újra és újra úgy, hogy kilépsz belőle, hanem csak az ideológia önigazolásával tudod bizonyítani a hitet, akkor vagy az ideológiád hazug, vagy te hazudsz magadnak. Esetleg szűklátókörő idióta vagy. Be kell látni, hogy az önmagukba kapaszkodó érvek makacs felsorakoztatása a felvilágosultnak kikiáltott eszmék mellett nem az eszmét hivatottak alátámasztani, hanem a hangoztató egyén vélt kiválóságát. Legrosszabb, hogy az ilyen emberek a - tudatos vagy tudatalatti - személyes érvényesülési vágyukat mások sorsát, gondolkodását befolyásoló, vagy abba beavatkozó cselekedetekkel/szavakkal élik ki.
A hithű ideologista vakon követi az eszméket, nem áll hatalmában megkérdőjelezni sem azokat sem önmagát. Ha más kérdőjelezi meg bármelyiket is, azt csak a saját igazának teljesüléseként fogja megélni ("nem ért, mert nem olyan okos mint én, amit mond, az butaság"), s az újabb önhazugsággal mélyíti egymásnak ellentmondó alapfeltevéseit.
Ezeknek az alapvető ellentmondásoknak a létezése jelenti a határvonalat a józan gondolkodás és a radikális elmebaj között. Amelyben nem a radikalizmus káros, hanem az információkat szelektáló, tényeket saját kénye-kedve szerint torzító őrület különösen akkor, ha véleményformálásba kezd.

1. Túlsúly

Ha kedvesen odafigyelnél utastársaidra, egy szimpatikus, duci lány lennél.

Ha viszont tüntetőleg, undorodó arckifejezéssel elfoglalsz három helyet is, akkor egy bunkó tehén leszel.

2. Kisebbségi identitástudat

Ha az ajtóban állsz, és lelépnél, amíg mások leszállnak, egy kedves roma lány lennél.

Ha viszont a leszállónak beszólsz, hogy mit akarsz te paraszt geci, akkor egy tetves, köcsög cigánykurva leszel.

Mindebből az a tanulság, hogy nem feltétlenül a minket frusztráló adottságaink miatt ítélnek meg az emberek, hanem a frusztrációnk kiélésének módja tesz minket ítélet/előítélet tárgyává. Előrevetítve egy hosszabb gondolatsort: tényleg egyszerűbb haragudni a világra, vagy szenvedni ezektől az adottságoktól, de az általunk választható utak közül nem mindig (sőt általában nem) az egyszerűbb út a jobb.

átalakult a poronty blog. átköltözött a díványra. ezzel új folyamat vette kezdetét, aminek sokan nagyon nem örülnek, én meg annál jobban. végre értelmes, normális és érdekes cikkek vannak, objektívek is, én kiérzem belőle a jószándékot és az odafordulást. ez annál is örömtelibb változás számomra, mert a régi poronty blog olvastán nekem teljesen úgy jött le, hogy a nők onnantól, hogy megfogannak, átalakulnak kis forrongó, agresszív, állandóan pattogó húsgombócokká, akik az anyaságukra hivatkozva mindent tudnak és mindenkit jól kiosztanak. egyszerre szórakoztató és félelmetes ez a jelenség, nem valami jó az a tudat, hogy ilyen nénik nevelik a gyerekeket, akik majd felnőtté válnak, szegények.

nekem még nincs gyerekem. de ne is jöjjön senki azzal, hogy akkor mit írogatok én itt, mert nem tudhatom, mi az, gyereket szülni, meg nevelni. ez amúgyis egy nevetséges érv, hiszen, bár a kommentelők alapból elutasítják itt, azért az ember csak próbál ráhangolódni a gyerekvállalásra. így is, úgy is.

őszintén szólva, kicsit elképeszt, mennyire túlmisztifikálják manapság az anyaságot. persze, csodálatos dolog, én is szeretném majd megtapasztalni, de nagyon fogok igyekezni, hogy ne váljak unatkozó kismamává, aki harcosan mindent arra foghat, hogy neki gyereke van. ezért neki joga van. ezért neki szabad. szabad megsértődnie, kiakadnia, ha valaki esetleg nem ért egyet vele valamiben (legyen az gyereknevelés, párkapcsolat stb.), zászlajára tűzheti a közös szoptatás ügyét (ami az egyik legperverzebb kezdeményezés, amiről mostanában olvastam), leszarva, mit gondolnak mások, akik nem anyukák.

Az anyuka egy felsőbbrendű élőlény, elsőbbséget élvez, azzal áltatva önmagát, hogy mindezt a gyerek miatt teszi, pedig dehogy! Kizárólag csak önmaga miatt, mert ő csak ki akarja élvezni, milyen maga az anyaság - nem pedig tanulni és tapasztalni.

Ez az, amit a régi poronty blog sugallt nekem.

Régen a nők tették a dolgukat. Szültek, dolgoztak, háztartást vezettek, segítették egymást, amennyire lehetett, nem támadtak rögtön, hanem elfogadták a segítséget. Én így látom, így láttam magam körül.

Szültek gyerekeket, örültek és tele voltak félelmekkel, ugyanúgy mint ma, de mindez természetes volt számukra, a női élet velejárója, nem valami szentség, hivatkozási alap, amivel a másik ember lenyomható.

Persze a mai világ csak összezavar, ez az internet hátránya is, de őszintén remélem, hogy  nem fogok meghülyülni kismamaként, nem hagyom majd magam összezavarni.

 Egyszer talán bővebb posztban is fejtegetem mindezt, de most nagyon kikívánkozott..:) Tudom is már: az alázatról fog szólni...

szent elhatározással láttam neki ma reggel a munkámnak, amit a Női lapozó cikke egy pillanat alatt tönkretett.

mivel általában tartjuk a kapcsolatot drágámmal munka közben is (khm), be is indultunk rögtön a témára. úgyhogy továbbgondoltuk az olvasottakat:

"az a férfi, aki gyakran ásítozik melletted az ágyban, valószínűleg álmos vagy unatkozik."

"az a nő, akinek belátni az orrlyukaiba, nagy valószínűséggel vagy túlzott önbizalommal vagy túl kevés önbizalommal rendelkezik."

 "az a nő, aki térdtől lefelé kifele csámpás, kislány korában kövér volt és hízásra hajlamos"

"az a férfi, akinek hiányos a fogsora szegény, vagy fél a fogorvostól"

"a felálló farkú férfi jelentése: valaki a a környezetedben kívánatosnak tart"

"összeségében igaz mind azokra a nőkre, mind azokra a férfiakra, akik pengevékony ajkakkal rendelkeznek, hogy energiavámpírok"

"aki trampliterpeszben ül a buszon, nagy valószínűséggel vastag combú"

"azok a nők, akiknek telt, feszes melleik vannak, sikeresebbek az életben"

"azok a férfiak, akiknek gerincvonalában enyhe hajlás található, rugalmasabbak a hétköznapokban"

"a tarkó fölötti kis dudor gyengédségre utal"

"a tarkó fölötti nagy dudor a fejre utal"

"a sálat hordó ember jelentése: megfázott. tömegben: hideg van."

"a korgó gyomrú ember étkezési nehézségekkel küzd"

"a mosolygó emberektől több kedvességre számíthatsz"

"ha valakivel lefekszel az első randin, azt jelenti, hogy ki voltál éhezve"

"ha a partnered figyelmen kívül hagyja az igényeidet, akkor elfelejtettél szólni róluk"

"ha rendszeresen viszket a füled, akkor pihés szőr nő benne"

és a végére:

"a természetfeletti vagy természetes összefüggéseket mitologikusan kereső emberek elzárkóznak a személyes felelősségvállalástól"

és ezt így, végtelenségig...:)

Merlot - egy üveg elfogyott.

Chillis bab rotyog - mindjárt kész.

És pillanatnyilag ez szól:

 (voltmár, nembaj)

Szóval megvagyunk, remélem, mások is megvannak:)

Egy híres szám két különleges énekesnő előadásában. Én mindkettőt bírom külön-külön is, de ez... beleborsózik a hátam:

na jó, pj-től még egyet:)