Elsősorban a két lányhoz szólok, kik egy hete néztek farkasszemet Pintérrel és Tarlóssal. Biztos megkaptátok a kritikát, hogy fiatalok vagytok, naivak, és ki tudja még mit, melyekkel az aktivistákat szokták illetni. Én becsülöm lendületes humanizmusotokat, hogy nem féltek kiállni rosszabb sorsú embertársaitok jogai/érdekei mellett. Nem is szeretnék ebbe beleszólni, biztosan tudjátok mit csináltok, véleményetek van, amit tisztelek. Ne adjátok fel az elveiteket! Legyetek mindig ilyen kitartóak, és jóakarók.

Csak magamról szeretnék szólni hozzátok pár szót, és egy kérésem lenne. Mivel az egzisztencia, a jólét igen bizonytalan, történhetnek az emberrel tragédiák, tudatában vagyok annak, hogy én is lehetnék OTT, az utcán, én is lecsúszhatok. Ki tudja mi történik velem: elveszíthetem családomat, barátaimat, menedéket lelhetek rossz kocsmákban, aztán elveszíthetem a munkámat, lakhelyemet, és a napi túlélés, a traumák miatt könnyen az utcán találhatom magam.

Amennyiben mindez megtörténne - bár minden erőmmel azon leszek, hogy ne történjen meg, de nekem is megvannak a határaim... Kedves lányok! Amennyiben ez megtörténik, aluljárókban, bozótosokban alszok, olyan bűzt árasztok, hogy kiürül szagomtól a villamos, tablettás borokkal, és még ki tudja minek a kábulatával mérgezem magam, és jó esélyem lesz pár éven belül egy ittas téli éjszakán halálra fagyni. Amennyiben lézengek, ténfergek távol és kirekesztve a társadalomból, esélytelenül otthonra, munkára, és valaki (legyen az karhatalom, politika vagy a Vöröshadsereg) erőszakkal vagy anélkül fűtött szobákba akar terelni, szabályokat hozva rászoktatnak újra a rendszeres tisztálkodásra, leszoktatnak a piáról, valami börtönorvossal íratnak fel krémet a gennyező bőrömre, kérlek, engedjétek nekik!

Ismétlem, csak magamról beszélek, mindenki más sorsára több rálátásotok van mint nekem.

Mint embertársatok kérlek titeket, ha valaki munkára, tanulásra, rendszeres, bugyuta társadalmi normáknak megfelelő életmódra akar kényszeríteni, engedjétek neki! Engem az se érdekel, ha rácsok vannak az ablakon, és csak feltételekkel mehetek ki az objektumból, csak az, hogyha bajba kerülök, akkor kapjak segítséget. Kapjak segítséget, akár nevelést is ahhoz, hogy visszatérjek a többségi életmódba. Persze (magamat ismerve) jó esély van arra, hogy lázadozni fogok ez ellen, engedjétek meg akkor nekik, hogy bilincsben vigyenek be. Ismerem magamat, ha részeg vagyok se biztos, hogy beismerem, azt pedig tudom, hogy a végzetes utcára kerülés magába tudna szívni: hinném, hogy nincs helyem a társadalomban, és jó nekem úgy, szabadon. Pedig nem leszek szabad, csak csalódottságaim, bánataim rabja, kérlek, ne ennek fenntartásában segítsetek, hanem a rehabilitációmban, jó?

Üdvözlettel!