FérjBlog

Amúgy nem az időjárás miatt sok a szúnyog, hanem a VB háttérzümmögése hívja elő őket. Komolyan, valami döngést hallok, azt hiszem, meccs megy:) A folyamatosan koncertező békákat is vuvuzela-békáknak kereszteltük el.

Úgyhogy erre fel nézzünk szét a neten a témában. A szánalmason linkelt videó adta az alapötletet, és megyek tovább.

Félelmetesen egyszerű, de hatásos a Doom téma:

Feliratvariálás Hitlerrel:

A vuvuzela-hero nem annyira élvezetes, de az ötlet nagyszerű:)

Búcsúzóul egy vuvuzelamentes dal: Frog Song

ui: az asszony csesztet, hogy mikor írok már valami "tartalmasat"... mondtam, hogy írjon ő:) ha ötlet, vágy, kérés van, ne fogja magát vissza senki

Kula bácsi, az ünnepi kaki köszönése remekül illik a posztnyaralási poszthoz:) Szóva' meggyüttünk, holnap munka most rövid jelentés:

- Az egy hét hasonló volt, mint a hárommilliárdos lottónyeremény: elment, mintha nem is lett volna - bár kétségbevonhatatlan tény, hogy a hárommilliárd tényleg nem volt meg nekünk...

- A szúnyoghelyzet elviselhető volt - a vízparton javarészt fújt a szél.

- Sörben, pálinkában nem volt hiány, izzadásban, napsütésben szintén nem...

- A faluturizmust szeretjük, csend van, nyugalom, békesség, egész addig, amíg nem jön a jégkrémesautó meg a naposcsibés autó meg a szociális juttatás... de mi ezektől is távol voltunk: csend, békesség, földmunka, este tűzrakás, nappal gintonic.

- Lebarnulni is sikerült:)

- Szépeket fotóztunk, javarészt azokat, amiket minden nyáron lefotózunk, és sosem ununk meg.

Nyárra ez a szám kihagyhatatlan:)

Izé, amúgy távozunk valami nyaralásszerűségre, csak egy hét és remélhetőleg tudunk pihenni is iegy kicsit, igyekszünk keveset inni és sok szúnyogot lecsapni, hogy ne mást csípjenek meg:)

A dívány cikke több oldalról is érdekesnek mutatkozott, engem leginkább az kötött le, hogy a hibás ok-okozati tényezőket, a félresikerült következtetéseket, tanulságokat felfedezzem benne. A sztori röviden: a szépreményű okos ifjú hölgy és a kevésbé szépreményű, kevésbé okos roma fiú összejönnek, a család nem örül (a lány családja), aztán a lánynak is elkezdenek nem tetszeni a "cigányos" megnyilvánulások, és végül a csúnya gonosz társadalmi előítéletek áldozata lesz a románc s a lány is.
Első szembeszökő dolog a lány áldozatnak történő beállítása, mintha a sors és a társadalmi igazságtalanságok árvize sodorná el, mint Sajó a muskátlit. A másik az, hogy a lány családjának a szerepét túllihegik, nemkülönben a magyar-roma előítéletességet. Szigorú szókimondással élve: a haladó szellemiség általános magyar következtetése: mindenki hibás mindenért csak a szerelmes kislány és a cigányok nem. Ők áldozatok, nem tehetnek semmiről.
Pedig alaposan elolvasva a történetet nem más az egész, mint két össze nem illiő ember szerelmi sztorija. Nem más, mint a kőműves fiú esete az ultrabölcsésszel vagy a falu kurvájának kalandja a polgármester visszahúzódó kisfiával. A történet alakulása lényegében független a benne szereplő etnikumoktól, van ezeregy példa, amikor egy család nem pártolja a kislány/kisfiú pillanatnyi párkapcsolatát. A szöveg homályos megfogalmazása szerint: a lányt az “apja ki is tagadta volna, amikor édesanyja arra kérte, ne törődjön vele”... tehát valljuk be, egész toleráns viselkedést mutattak a szülők, a békesség érdekében félre próbálták tenni az előítéletüket, annak ellenére, hogy szerintem egy szülői rémálommal ér fel a helyzet. Persze a “rasszista” szülők nem érdemelnek megértést! Nekik el kellett volna fogadniuk annak a lehetőségét, hogy a rózsaszín ködben lebegő kislányuk esetleg idő előtt felcsináltatja magát, aztán nyakukon marad az egész “aluliskolázott”, “harsány” pereputty. Hallottam és éltem már meg sokkal aljasabb családi beleavatkozást is, és utólag azt kell mondanom, hogy a módszereik ellenére azoknak is igazuk volt. Nem az önbeteljesítő jóslat miatt,  ha nem ezen, akkor bukott volna máson a kapcsolat...
Érdekes módon a család úgy van beállítva, hogy bogarat ültettek a lány fülébe, de mégis később ez hangzik el: “Először azon vette észre magát, hogy kellemetlenül érzi magát párja harsány családjában, így egy idő után inkább elvonultak a rokonok elől. A lány a fiúnak azokkal a barátaival sem szívesen járt el szórakozni, akik állandóan keresték a bajt, és akikkel - aluliskolázottságuk miatt ritkaságszámba ment, ha közös témára akadtak” Ez pedig nem más, mint amikor felszáll a rózsaszín köd, és az ember észreveszi szerelmének a hibáit. Azaz, hogy pontosabb legyek nem is a szerelmének a hibáit, hanem szerelme környezetének a hibáit, hiszen “egy nő ezt megérzi” és a “szerelem szent” alapon a lánnyal együtt túlidealizált férfija sem hibáztatható. A családi “duruzsolás” a felsoroltaknál jóval rosszabb tud lenni, és ha igazán összeillik két ember az nem akadály... Talán nem az volt a végső probléma, hogy a lánynak nem volt jó a harsányság, a balhék, az itellektuális kielégítetlenség? Magyarul: a fiú nem volt hozzá való? És még egy kérdés: a fiú családjával nem lehetett ugyanazt megcsinálni, mint a lányéval: nem elmenni hozzájuk, nem találkozni a barátaival?
Ezen felül minden bizonnyal a fiú félrelépéséről is a rasszista magyarok tehetnek:)

Nagyon aranyos az önmetegetőzés, a család(ok) hibáztatása, de be lehetne látni az adott eset egy normális tanulási folyamat része. Sokan átesnek azon, hogy érzelmileg/anyagilag/értelmileg számukra nem kielégítő (sőt: visszatartó) közegbe tartozó párt választanak, de ezek sorozatos igazságtalanságok után (jobb esetben) megbuknak.
Lehet sajnálni szegény áldozat kislányt, a szerelmüket, de be is lehetne ismerni, hogy ez nem jött össze, kész, és ezt magának (is) köszönheti, talán tanulni kellene belőle, nem belehallucinálni a magyar-roma konfliktust, hanem vállalni tetteink felelősségét, és beismerni a kudarcainkat. Ha ezt nem teszi meg, sosem lesz jobb...

Vajon hányan szidják a BP-t úgy, hogy a lustaságuk/luxusigényük/egzisztenciális vágyaik miatt fenntartott személygépkocsival járnak nap mint nap?*

Ápdét (2010.06.23.12:45) : a posztot sok szeretettel ajánlom a metroszexualitás hazai felvilágosult, világmegváltó úttörőjének,  Dudás Juditnak:)

Ez az a test, amin minden apró részletet érdemes  megfigyelni:D

A női szépség kérdése különösen a nyári hőségben jön elő, a rengeteg felsejlő kendőzetlen comb és mell láttán. Mi tesz egy nőt széppé, és miért van az, hogy a hamvas nőiesség teljében lévő huszonéveseket ítéljük meg leginkábba testük alapján? Nem, nem a testük miatt, van annál fontosabb: egy nő szépsége 14-68 éves korig a kisugárzással kezdődik, egy kis arcon megjelenő derű nem nagy elvárás, de mindenféleképpen előfeltétele annak, hogy egy személy mögött a nőt, az embert lássuk meg, és ne csak két mellet meg egy segget. A formás idom, a trendi ruci önmagában kevés, ha nem párosul pozitív kisugárzással.

A kicsinosított fiatal lányok/asszonyok rendszeres hibája, hogy miután kirittyentették magukat (természetesen nem úgy, és teljesen visszafogottan, meg nem bíztatnak senkit a testiségre az öltözködésükkel, szimplán csak csiniznek), az orruk hegye legalább két centiméterrel feljebb kerül, és mint egy durcás királylány, vagy mint egy mindenek felett álló dáma, a közönynél is rosszabb undor kifejezéssel az arcukon vonulnak és jelennek meg mások előtt. Viszont abban, akiről a kezdő kép nem sugároz egy minimális kedvességet sem - nemhogy félmosolyt -, jószívűséget, türelmes derűt, az ártatlan szemlélő nem fog mást látni csak azt, amire fennhordja az orrát: a csini ruhát, azt, ami kivillan alóla vagy alatta van.

Természetesen egy ördögi kör, hogy erre jön a hisztis reakció, hogy a munkások beszólnak, öltönyösök is csak a mellüket nézik, de könyögöm, ha nincs az emberen más érdekes, csak egy formás segg, akkor az az ember egy formás segg lesz a felületes szemlélő számára. Meg lehetne olykor próbálni a kedvességet és a derűt, és akkor egyből nem egy segg+ két mell lesz belőle, hanem egy kedves és formás, azaz vonzó nő. Még az izzadó, félrészeg kőművessegédek is kedvesebbek egy olyannal, akiben több van, mint egy forma egy undorodó arc alatt. Lehet hisztizni a bunkóságon, pedig javarészt a bunkóságot is ki kell érdemelni.

Jártomban-keltemben annyi ilyennel találkozom, hogy a legrosszabb adottságokkal rendelkező nőt is vonzónak ítélem, ha egy kis nyitottságot, mosolyt, kedvességet fedezek fel rajta. Az önelégült kis (vagy nagy) libák pedig pukkadjanak meg a világfájdalmukkal együtt...

Természetesen lehet baja az embernek, senki nem kelhet minden reggel energiától majd szétcsattanóan, de az a sok fájdalom, a sok pökhendiség, amelyek sikerekből vagy sikertelenségből táplálkozik, már visszataszító. Ilyenkor pedig nem marad más, csak a mell... (másnak meg a könyv, amit a nő olvas, de azt hiszem, ez nem ugyanaz az eset) Tudomásul kell venni, hogy a flegmaság valahol kurvás, a vonzóvá váláshoz pedig több kell az előnyösen domboruló formáknál, a ruházatnál, a sminknél...

Szerda reggel fogadott a kilakoltatásos hír, azaz egy kilakoltatás elleni marhanagy tiltakozás beszámolója. Aki nem akarja elolvasni, annak röviden: a család Orbán Viktor egykori 10 pontját kiegészítette 30-ra: 3 szoba + 4 gyerek + 1 anyós + 1 kert + 21 (millió) tartozás.  A tartozás mértéke közben az origo cikke alapján 15 millióra mérséklődött. Most jöttek a kilakoltatók, a jelzáloggal terhelt ingatlanjukat ugyanis elárverezték a csúnya gonosz minden bizonnyal zsidó bankok. Az időközben sikeresen kilakoltatott család szeretné visszakapni az életét, az ingatlanját és nincs B-tervük, nem akarnak másban gondolkodni. Apró finomság, hogy jobbikos képviselők is részt vettek az ellenállási mozgalomban, és hát, izé, nekem ilyenkor megfordul a fejemben, hogy elgondolkodnak-e azon, hogy van egy c-kérdés, egy c-probléma, egy c-bűnözés,  ami a (jogos vagy jogtalan) sztereotípiák szerint tartalmazza az önkéntes lakásfoglalást, a szapora családra való hivatkozás alapján történő többlet-jog követelést, a saját sorsuk feletti felelősségvállalás alól történő kibúvást. De vissza a párt-, bőrszín- és kultúrafüggetlen kérdéshez.

Szívtelen vagyok, tudom, de ilyenkor a következők jutnak az eszembe:

1. Én is szeretnék 4 gyereket

2. Én is szeretnék egy budafoki családi házat

3. Én is csak eladósodás árán tudnám ezt megvalósítani.

A harmadik pontból az következik, hogy nem szeretném kitenni a meg sem született gyermekeimet a kilakoltatás veszélyének, inkább egyet vagy kettőt vállalunk (majd), és azokat igyekszünk aránylag tisztes, biztonságos háttérel felnevelni. Mi még a válság előtt vettünk olna fel ingatlanra 8-10 milliót. Nem vettünk fel. Számoltam az árfolyamkockázattal, a bizonytalansági tényezőkkel az éltünkben, és hosszas töprengés után úgy döntöttünk, hogy lényeges anyagi áldozatot nem követelő komforttöbletet tartunk fenn, ha albérletben maradunk. Egyelőre. Nem vállaltunk be két rossznak közel sem minősülő, relatíve biztos jövedelemre havi 80-100-120 ezres törlesztőrészletet, mert bizony mindig van "váratlan kiadás" legyen szó egy lehullott cserépről, egy elfüstölt tévéről, dugulásról, csöpögő radiátorról, beázó tetőről, összetört étkészletről, bármiről, ami egy háztartásban, egy lakásban vagy a ház környékén bekövetkezhet, és anyagi vonzata van.

Fodrászék ennek ellenére felvettek 1,5 milliós pofátlan és minden bizonnyal jog- és társadalomellenes APEH tartozás kiegyenlítésére (+ átmeneti munkahelyi nehézségekre + 4 gyerekre) 10 millió hitelt, ami természetesen belevitte a családot a hitelcsapdába, akiknek még most sem jut eszükbe, hogy idejében el lehetett volna adni az ingatlant, és alán marad pár forintjuk, ami tehermentes és saját.

Visszatérve a saját vágyakra: igen, én is sokmindent szeretnék, amit nem engedhetek meg magamnak. Bizonyára irigy, rosszindulatú magyar tahó vagyok, aki csak panaszkodni tud, meg összetehetem a két kezem a szép életem miatt. De van B-tervem, tudom, hogy nálunk is bármikor bármilyen rossz bekövetkezhet (kisebb akadályokkal találkozunk is bőven), úgyhogy kénytelenek vagyunk egy krach esetére komfortfokozatbeli csökkenéssel számolni. garzon, panel, tanya, összeomló külterületi faház, vagy a csűr a szülőknél: mind valós alternatíva tehermentes saját tulajdonú ingatlan nélkül. Ezt viszont tudomásul kell venni, az embernek megadatottak bizonyos lehetőségek, igazságtalan a világ, hogy nem mindenkinek ugyanaz adatott meg, hogy egyeseknek több vagy kevesebb munkát kell belefektetnie az életének alakulásába, de ezzel sajnos nincs mit tenni... meg lehet próbálni, és kell is, üzdeni kell, de azért, mert van egy álmom, egy vágyam, a világ még nem fog fejtetőre állni... Jobb tisztában lenni a lehetőségekkel.

Persze utólag nem kioktatni szeretném a családot, és tényleg sajnálom is őket, megértem az álmaikat, a saját lakáshoz való ragaszkodásukat, a jobb élet reményét. Azt viszont sem nekik sem a védelmezőiknek nem szabad elfelejteniük, hogy a tetteik nem kenhetők egyértelműen egy elcseszett rendszerre, ezeregy végtelenre. Elvárható az embertől hogy alkalmazkodjon a világhoz, amelyben él. Elvárható, hogy felelősséget vállaljon tetteiért, és ha bekövetkezik a rossz, akkor legalább a gyerekeivel szemben legyen annyi felelősségtudata, hogy mihamarabb lép, mielőtt minden összeomlana.

Rengeteg fiatal párt ismerek, akik vagy nem vállalnak gyereket, vagy nem vesznek lakást vagy egyik sem, mert tisztában vannak az esetleges veszélyekkel, amelyek bekövetkezhetnek, és meghozzák azt az áldozatot, hogy a jobb, biztosabb élet reményében lemondanak azokról az álmaikról, amelyek tényleg nem is olyan nagy álmo... hiszen egy saját ház nem akkor elvárás, a gyerek sem, az autó sem, de ha nem megy, akkor nem megy sajnos...

Gyönyörű, bár nem napsütötte vasárnap reggel madárcsicsergésre ébred az ember, csend és béke honol a környéken, aztán a redőnyt felhúzva szembesül azzal, hogy az utcán bóklászó hiénák vetik kíváncsi tekintetüket a mozgás felé. Kávé, hírek olvasása közben oldalra fordulva még mindig a hiénák éhes körözésével szembesül.

Persze jóérzésű, kifinomult fővárosi letelepedettként az ember félreteszi előítéleteit: a szemétgyűjtögetés, az értékek visszanyerése gazdaságba, akárcsak a komposztálás, hasznos folyamat. Tudom, még örülni is kellene annak, hogy egyesek ezt kultúrális hagyományaik alapján megteszik. Vagy azért, mert mélyszegények. Lelkiismeret furdalás önti el szívemet, s már majdnem teszek oda egy teát, hogy adok egyegy csészével szegényeknek, miközben beinvitálom őket a lakásba, hátha találnak maguknak valami értékeset, aminek én már nem veszem hasznát. Odaadom nekik a fényképezőgépet, hagy kattintgassanak vele egy kicsit, ha már nekik nem adatott meg.

Majd, mintegy lelki fájdalmaimmal szembesülendő, kitekintek az ablakon, a szemébe nézek az egyiknek, olyan érzésem van, mintha belátna a függönyön keresztül, meztelennek érzem magam. És meglátom az aranyláncot, a vezérhím pozíciót jelző gesztusokat dohányzás közben, s újra erőt vesz rajtam az előítéletekkel teli, irigy, érzéketlen restség. Restség persze, mert átadhatom én a helyem időseknek s kismamáknak, segíthetek a vakoknak eligazodni egy közlekedési csomóponton, ha társadalmi frusztráltságomat nem tudom levetkőzni, mindez mit sem ér.

Bevallom: miként a komposztáló körül döngicsélő rovarraj, ugyanúgy idegesít ez a lézengés és bámészkodás is... Sehol nincs még egy darab fa sem kitéve az egész utcában, a lomtalanítás a képmutató külvárosiakhoz méltóan még csak a kerítéseken belül kezdődött el, és nyilván az utolsó pillanatban kerül majd ki a szemét az utcára. Erre a dögszakra gyűlik a vad bámul a kerítésen túlra, azonnal lecsapni készül az első foszló koncra, amit elé vetnek.

De ők csak köröznek, csend, békés külváros, s te a bámész, sóvár tekintetekbe futsz, ha kinézel az ablakon, netán az ajtón.

Egy kicsit szélsőségesebb az eset lomtalanítás nélkül, saját környezetükben: a munkából hazafelé tartó embert megtermett, jól tartott népség méregeti a buszmegállótól az utca végéig, esetenként jól hallhatóan ki is beszélnek. Állnak az utca szélén vagy kocsma előtt, és mindig csak az látszik, hogy nem jöttek sehonnan, nem mennek sehova, nem csinálnak semmit, csak zavarbaejtően ott vannak. És lesnek, bámulnak, olykor az egyik kiköp maga elé.

Persze lehet mondani, hogy nem kell velük foglalkozni, és legyünk elnézőek, viszont a viselkedésminták DNS-be kódolt üzenetet hordoznak megukban. Mindez a területét védő vad, a fészekből kihulló madárfiókát leső macska, az összetűzni készülő hím szarvasok, és az erőszakkal elnyomó emberek lődörgése... és nincs mit tenni, engem az én területemen ez nagyon zavar.

Komikaze update:

Menjenek a kurva anyjukba, röviden ennyi. Reggeltől, ébredésünktől itt vannak ezek, sajnos sajnálni nem tudom őket, itt fognak körözni és járkálni egész nap, dacára, hogy egy szomszéd sem lesz bolond kitenni semmiféle lomot, tudván, hogy a FKF csak majd holnap reggel jön. Majd akkor. Addig meg, mivel szólni nem lehet, majd valahogy elleszünk. Olyan ez, mint valami filmben, néma fenyegetés ez a néhány ember itt, nem beszélnek, legfeljebb egy-két szót váltanak egymás között, figyelnek, lesnek, járkálnak a házak előtt. Lehet, hogy nagyon beleélem magam, és le kéne szarni, dehát mégiscsak van intim szféra vagy mi.

Legfeljebb Wickked Witch-et fogunk bömböltetni, jó hangosan, meg Six Feet Undert.

Bár ezzel csak a szomszédok kedvét fogjuk még jobban rontani...

Tudom, hogy el vagyok maradozva posztokkal, sajnos rengeteg a munka, meg zsúfolt a magánélet, de a nyár mindig erről szól. Ilyenkor lehet a szánalmason finomságokat találni, mint például az orosz bácsit, akinek a harmonikajátéka eszméletlenül nagy élmény lehet élesben (is).

Végre az egész heti jóidő után bekövetkezett a hétvége is, mi a kiruccanós részén túl is vagyunk, úgyhogy ma hűsölni kell.

A Balatonról csak pár dolgot érdemes kiemelni:

- A víz, ha elsőre hidegnek is tűnik, kellemes.

- A szúnyogok sűrűsége a kocsmák mellékhelyiségében a legnagyobb, először azt hittem, hogy 3d multimédiás a tapéta.

- Sült kolbászt nem olyan könnyű találni, mint gondoltuk:(

- Egyre feltűnőbb, hogy a fiatal hölgyek elhanyagoltak, a milfek pedig egyre jobb bőrben vannak. Az még egy dolog, amikor hátulról 35-nem nézed a 15 éves kislányt (hm, jó alakú  ez az anyuka, hát a két gyerek megtette a hatását). Az viszont már erős volt, amikor a két erőteljesen zsíros combról, a nyanyaterpeszről, az elfolyó mellekről, amelyekről azt mondta az ember, hogy ja, így 50 fölött már ez van (sőt, milyen jó terebélyes 50-es) kiderül, hogy 22 éves a gazdája, és a fiú, akivel van nem a kisfia, hanem a pasija.

- Bár beléptem a pocakosok körébe, meg kellett állapítanom, hogy legalább feszes a pocakom, és nem olyan makkigérő, gatyára ráficcenő, löttyedt fajta.

A hétvége muzsikája pedig a már beágyazott Tempation mindkét verzióban:

Ha valaki tud még izgalmas feldolgozásról, szóljon:)

Ismeri más is az érzést, amikor egy cselekvés képzete eluralkodik rajta? Mint amikor egy pandamacit szíve szerint megölelgetne az ember, vagy egy ismeretlen gyereket felkapna a nyakába?
Bevallom, előfordul az ilyen velem, szerencsére a beteges komplexusaimból kinőttem, így már nem akarom senkinek az orrát megpöckölni, s attól sem félek, hogy nyakonköpnek. Ellenben a nyár eljövetelével elnézve a dekoltázs-túltengést reggel a villamoson könnyen csöcsörészhetnékje lesz az embernek.

Vagy cetliigazíthatnékja:)

Ugyanis a ruhákból azok a fránya cetlik könnyen kilógnak... még a nyaknál egy dolog, ha kificcen valami a pólóból, de amikor a csípőnadrágból, az már beindítja a kényszert. Áll ellőttünk Szőke Copf, napszemcsiben, fehér felsőben sárgásbarnán, majd letekintve észrevesszük, hogy a völgyben ott figyel a nadrág cetlije. Lengeti a kora nyári szellő, azaz a menetszél, finoman rejtőző úszógumik rezegnek fölötte, a lapocka az előtérben elhomályosuló épület... Hát nem adja magát, hogy szegény pacuha lánykán rendet tegyen az ember? Hogy megigazítsa azt a cetlit? Mint egy apai-anyai-hitvesi ösztön általános megnyilvánulásaként megigazítsa azt?

amúgy nagyon jó nyári cuccokat vettem magamnak az elmúlt hónapban...

Egy régi darab... tekintettel a hosszan tartó esőzésekre, kénytelenek vagyunk bekeményíteni lélekbeöntés terén:

Figyelem, a videón megjelenő kép semmiképp sem összeegyeztethető a dallal, vonatkoztassatok el tőle.

Sanyi már egy ideje kint szerepel ajánlóban:

Ennek a remek időnek most nem tudok ennyire örülni:(

Vitathatlan tény, hogy jogomban áll egy ugrással eljutni a Holdra. Sajnos az is tény, hogy ugrálhatok napestig makacsul hiába, a jogomat nem tudom érvényesíteni. Ha pedig felmegyek a tetőre, hátha onnan könnyebb, és leugrok, nyakamat szegem. De ezek a tények nem befolyásolják a jogomat. Tulajdonképpen mindenhez jogom van, és ezt senki sem vitathatja el tőlem!*

* természetesen az sem elvitatható, hogy a Holdrajutási esélyeim mindenféle fantazmagóriáknak megfelelő jövőképek szerint megváltozhatnak, illetőleg megfelelő segédeszközök beszerzésével és használatával a képen látható módon realizálhatom a vágyamat.

Édes a bosszú, főleg ha párkapcsolati csalódást vezet le vele az ember. Sosem tartottam jónak, nem lehet indok, hogy  valami elcseszés miatt ártsunk a másiknak. Ellenben ingenis szükséges lehet a feszültség levezetése, amit sokan fénykép széttépéssel, levelek elégetésével, gyűrűk folyóba dobásával, telefonszámok törlésével vagy sírással élnek ki.

Egy rossz emlékű házasság után egyesek pedig így:

via

Önök hogy vezetik le párkapcsolati összeomlásból eredő dühüket?

wikipedia

Az úgy volt, hogy nézegettem, hogy milyen jópofák ezek a birodalmi rohamosztagos sisakok, úgyhogy elkezdtem a témában bújni a gúglit, mígnem felfedeztem egy olyan találatot, hogy házilag is elkészíthető. Nosza neki, nézzük, mit ír:

"Egyszer elhatároztam , hogy veszek egy rohamosztagos sisakot. De amikor a net-en megláttam az árakat amennyiért árulják..."

Áhh, igen, ez eddig én vagyok, hát lelkesen olvasom tovább a sorokat:

"...csak csinálnom kell egy vákuum asztalt és egy melegítő asztalt!!?? Majd egy mintát kell szereznem amire a vákuum rászívhatja  a műanyagot amit persze fel kell melegíteni jó forróra!"

Pusztán az asztal, és a minta, ami (mint a későbbiekből kiderül) egy fafaragó által készített rohamosztagos bura... Itt már körvonalazódott bennem, hogy fanatikussal van dolgunk, de a történetnek még nincs vége, jöjjenek a szemkikerekítő mondatok:

"Közben a vákuum asztalt és a melegítő asztalt én, és apósom megszerkesztettük és üzembiztosnak találtuk" - Az apóstipizálásnál valahopgy teljesen elfeledkeztem azokról az apósokról, akik segítenek a vejüknek a rohamosztagos sisak legyártásához szükséges kellékek elkészítésében. Rózsák!

De be kell vallanom, a követklező mondat vezetett ahhoz, hogy ezt az embert (legalábbis internetes vetületét) megszeressem: "Amíg a vákuum asztal elkészül gondoltam lekötöm magamat és papírból készítek egy életnagyságú TERMINATOR-T!"

És megcsinálta:)

A lap fellelhető itt: http://rohamosztagos.atw.hu/

wikipedia