Szerda reggel fogadott a kilakoltatásos hír, azaz egy kilakoltatás elleni marhanagy tiltakozás beszámolója. Aki nem akarja elolvasni, annak röviden: a család Orbán Viktor egykori 10 pontját kiegészítette 30-ra: 3 szoba + 4 gyerek + 1 anyós + 1 kert + 21 (millió) tartozás.  A tartozás mértéke közben az origo cikke alapján 15 millióra mérséklődött. Most jöttek a kilakoltatók, a jelzáloggal terhelt ingatlanjukat ugyanis elárverezték a csúnya gonosz minden bizonnyal zsidó bankok. Az időközben sikeresen kilakoltatott család szeretné visszakapni az életét, az ingatlanját és nincs B-tervük, nem akarnak másban gondolkodni. Apró finomság, hogy jobbikos képviselők is részt vettek az ellenállási mozgalomban, és hát, izé, nekem ilyenkor megfordul a fejemben, hogy elgondolkodnak-e azon, hogy van egy c-kérdés, egy c-probléma, egy c-bűnözés,  ami a (jogos vagy jogtalan) sztereotípiák szerint tartalmazza az önkéntes lakásfoglalást, a szapora családra való hivatkozás alapján történő többlet-jog követelést, a saját sorsuk feletti felelősségvállalás alól történő kibúvást. De vissza a párt-, bőrszín- és kultúrafüggetlen kérdéshez.

Szívtelen vagyok, tudom, de ilyenkor a következők jutnak az eszembe:

1. Én is szeretnék 4 gyereket

2. Én is szeretnék egy budafoki családi házat

3. Én is csak eladósodás árán tudnám ezt megvalósítani.

A harmadik pontból az következik, hogy nem szeretném kitenni a meg sem született gyermekeimet a kilakoltatás veszélyének, inkább egyet vagy kettőt vállalunk (majd), és azokat igyekszünk aránylag tisztes, biztonságos háttérel felnevelni. Mi még a válság előtt vettünk olna fel ingatlanra 8-10 milliót. Nem vettünk fel. Számoltam az árfolyamkockázattal, a bizonytalansági tényezőkkel az éltünkben, és hosszas töprengés után úgy döntöttünk, hogy lényeges anyagi áldozatot nem követelő komforttöbletet tartunk fenn, ha albérletben maradunk. Egyelőre. Nem vállaltunk be két rossznak közel sem minősülő, relatíve biztos jövedelemre havi 80-100-120 ezres törlesztőrészletet, mert bizony mindig van "váratlan kiadás" legyen szó egy lehullott cserépről, egy elfüstölt tévéről, dugulásról, csöpögő radiátorról, beázó tetőről, összetört étkészletről, bármiről, ami egy háztartásban, egy lakásban vagy a ház környékén bekövetkezhet, és anyagi vonzata van.

Fodrászék ennek ellenére felvettek 1,5 milliós pofátlan és minden bizonnyal jog- és társadalomellenes APEH tartozás kiegyenlítésére (+ átmeneti munkahelyi nehézségekre + 4 gyerekre) 10 millió hitelt, ami természetesen belevitte a családot a hitelcsapdába, akiknek még most sem jut eszükbe, hogy idejében el lehetett volna adni az ingatlant, és alán marad pár forintjuk, ami tehermentes és saját.

Visszatérve a saját vágyakra: igen, én is sokmindent szeretnék, amit nem engedhetek meg magamnak. Bizonyára irigy, rosszindulatú magyar tahó vagyok, aki csak panaszkodni tud, meg összetehetem a két kezem a szép életem miatt. De van B-tervem, tudom, hogy nálunk is bármikor bármilyen rossz bekövetkezhet (kisebb akadályokkal találkozunk is bőven), úgyhogy kénytelenek vagyunk egy krach esetére komfortfokozatbeli csökkenéssel számolni. garzon, panel, tanya, összeomló külterületi faház, vagy a csűr a szülőknél: mind valós alternatíva tehermentes saját tulajdonú ingatlan nélkül. Ezt viszont tudomásul kell venni, az embernek megadatottak bizonyos lehetőségek, igazságtalan a világ, hogy nem mindenkinek ugyanaz adatott meg, hogy egyeseknek több vagy kevesebb munkát kell belefektetnie az életének alakulásába, de ezzel sajnos nincs mit tenni... meg lehet próbálni, és kell is, üzdeni kell, de azért, mert van egy álmom, egy vágyam, a világ még nem fog fejtetőre állni... Jobb tisztában lenni a lehetőségekkel.

Persze utólag nem kioktatni szeretném a családot, és tényleg sajnálom is őket, megértem az álmaikat, a saját lakáshoz való ragaszkodásukat, a jobb élet reményét. Azt viszont sem nekik sem a védelmezőiknek nem szabad elfelejteniük, hogy a tetteik nem kenhetők egyértelműen egy elcseszett rendszerre, ezeregy végtelenre. Elvárható az embertől hogy alkalmazkodjon a világhoz, amelyben él. Elvárható, hogy felelősséget vállaljon tetteiért, és ha bekövetkezik a rossz, akkor legalább a gyerekeivel szemben legyen annyi felelősségtudata, hogy mihamarabb lép, mielőtt minden összeomlana.

Rengeteg fiatal párt ismerek, akik vagy nem vállalnak gyereket, vagy nem vesznek lakást vagy egyik sem, mert tisztában vannak az esetleges veszélyekkel, amelyek bekövetkezhetnek, és meghozzák azt az áldozatot, hogy a jobb, biztosabb élet reményében lemondanak azokról az álmaikról, amelyek tényleg nem is olyan nagy álmo... hiszen egy saját ház nem akkor elvárás, a gyerek sem, az autó sem, de ha nem megy, akkor nem megy sajnos...