Félelmetes, hogy a Nőnap kérdése is mekkora indulatokat tud kavarni az acsargásra kiéhezett emberek között. Ennek kapcsán én is a szokásosnál alaposabban újragondoltam a véleményemet a Nőnap értelméről (amit különösebben nem tartok), és mindig eljutok a saját indokaimmal egy véleményre. Hirdethetném, hiszen eszembe jutott ma legalább öt érv, ami mellette szól, de egyiket sem érdemes szembe állítani olyanok véleményével, akik csak a saját besavanyodott szűklátókörűségében ítélkeznek. Mit nekik belátás, rugalmasság, társas érintkezés, akár köszönés, akár köszöntés, mit nekik az emberi viselkedésformák sajátosságai, úgyis kizárólag magukat akarják látni.
Így lett a Nőnapról alkotott véleményemből, a sokadik újragondolás után emberekről alkotott vélemény, és - bevallom - némi szomorúság. De a fény valahol a szomorúságban pont Nőnap lett végül, s a buszon állva egy hülye, széles mosolyra ragadtattam magam, melynek jelentését szeretném most leírni:
Kedves Nők, legyetek hölgyek vagy asszonyok, függetlenül attól, hogy szépek vagytok-e, ismerlek-e titeket, szeretlek-e bennetek, egyetértek-e veletek, egy távoli munkatársak vagytok, vagy eladók a kisboltban, függetlenül attól, hogy egyezik-e az érdeklődési körünk (a hónap dumája), függetlenül attól, hogy milyen elveket vallotok, vagy milyen elvek vallójának valljátok magatokat, függetlenül attól, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak vagy sem, tehát úgy általában minden Nőnek ezúton Boldog Nőnapot Kívánok!
És szó szerint így gondolom: legyen boldog ez a napotok, bármi is legyen a boldogság...