Komment helyett poszt következik:
Ha pontosan tisztában vagy azzal, hogy egy gyermeknek mekkora károsodást okozhat az, ha szülei az életüket mindenféle frusztrációknak rendelik alá, akkor kutya kötelességed lenne felnőttként biztosítani a gyermekeid számára, hogy ők ne ilyen környezetben nőjenek fel.
Ó, tudom, nem ilyen egyszerű, és nem tudhatom, de nem is rólam van szó, hanem rólad.
Arról hogy képes vagy oldalakon, blogokon keresztül ecsetelni, hogy mennyi negatívumot köszönhetsz a környezetetdnek, a neveltetésednek vagy nevelésed hiányának, annak, hogy a szüleid, a férjed, a szomszédasszony, az iskolatársak és egyébként mindenki mindig minden frusztrációját oly módon zúdította rád, hogy megakadályozzon a normális fejlődésben.
Arról van szó, hogy amellett, hogy tudod, hogy ez nem jó, te magad is ezt teszed.
Soroljam? Fölösleges... olvasd vissza magadat.
És gondolj arra, hogy már nem gyerek vagy: most te vagy a felnőtt, te vagy az anya, te vagy a feleség és mindez felelősséggel jár. Neked kell megteremtened a családi fészket, neked kell mosolyognod a bánatban, neked kell játszanod a kicsivel sárban, ha nincs más játék, neked kell a párod arcára mosolyt csalnod, neked kell kielégítened, neked kell kiegyensúlyozottnak lenned, neked kell tanulnod, példát mutatnod.
Esetedben különösen éles a felelősség kérdése, hiszen, te nem hivatkozhatsz arra, hogy "nem tudtam, hogy ezt így nem szabad", mert pont te vagy az az ember, aki tökéletesen tudja mindezeket.
Én is tudom, talán nem annyira, mint te, talán sokkal jobban, nem lehet ezeket a dolgokat méricskélni, ha megpróbáljuk, pont a fent említett felelősség veszik el.
Szóval röviden annyit tanácsolok: kezdj el élni de sürgősen, fejezd be, hogy valami ide-oda dobált rongybabának állítod be magad, és vállald azokat az örömöket és bánatokat, amiket te választottál az életben.
Tudod, van egy fontos dolog a bántalmak, az érzések kapcsán:
Arról nem (mindig) te tehetsz, hogy mi történik veled, az viszont, hogy a veled történő dolgokat hogyan éled meg, kizárólag téged minősít.