Kimentünk az állatkertbe, amolyan munka utáni randit ejtettünk meg, még az izgalom is összejött előtte, szóval tényleg randisra sikerült. Jártunkban-keltünkben egy félreeső macskaköves kis szakaszon egy teknősre lett figyelmes az asszony, amely a számára kijelölt tavacskától távolodva araszolt.

Össze is ült a családi tanács, és hosszas töprengések, végeláthatatalan lelki konfliktusok után úgy határoztunk, hogy ez a teknős hülye, mi van, ha valaki nem veszi észre és rálép. Menjen csak vissza a helyére. Összeszedve minden férfias önbecsülésemet leküzdöttem a teknősökkel való fizikai érintkezéssel kapcsolatos minden ellenszenvemet, és szépen visszatettem a tavacska partjára. A teknős állt egy kicsit gondolkozott, aztán újra elindult, az előző irányba.

Mi meg csak néztük tanácstalanul szegény párát, amíg valaki fel nem világosított minket, hogy szerencsétlen tojáslerakás előtt van, és egy arra alkalmas helyet keres, de a jószándékú látogatók mindig visszateszik... Ha én lehülyéztem szegény jószágot, akkor mit gondolhat ő rólunk?

Apróbetűs megjegyzés: ezt azért vagy ki lehetne táblázni, vagy csak meg lehetne oldani valahogy, hogy szegény kismamának ne azon múljon az épsége, hogy észreveszik-e. Még érdekesebb, hogy mi történik, ha kikelnek a kis tekik? Az összes alkalmazott meg önkéntes egy emberként fogja átfésülni a környéket, hogy megtalálják a csöppségeket? Vagy ennyire vadonszerű akar lenni az egész, hogy még a veszélynek is kiteszik őket?