A pénteki folytatása.
A gyakorlatban fel kell nőni érzelmileg. Tisztázni önmagunkban, hogy van-e szükségünk másra vagy nincs. Ha szükségünk van, mire van szükségünk, és mik a megvalósítható dolgok. El lehet álmodozni 450km-re levő, megértő, internetes szeretőkről, de nincs értelme. Sőt, általában üzen is valamit az, ha minimum 200km-re vannak azok, akikkel kijövünk. Nem, nem balszerencse, hanem balfékség. Hogy valószínűleg van bennünk egy korlát, ami a potenciálisan megvalósítható dolgokat inkább távol tartja. Ezeregy ilyen tünet van: amikor megijedünk a másik komoly szándékától, ha könnyen csalódunk, ha könnyen leszünk féltékenyek, ha szemétnek látjuk a másik nem képviselőit. Tegyünk előbb magunkban rendet. Erre három megoldás van: gyakorolni, gyakorolni vagy gyakorolni. A gyakorlatokból pedig tanulni.
Nem árt, ha helyre tesszük az agyunkat. Felejtsük el a tinikori nagy álmokat, ha jó társak szeretnénk lenni, vonatkoztassunk el az álombéli külsőségektől, a meséktől: ne akarjunk a szegényember legkisebb, hős fiának szerepében élni, ne akarjunk királylányok lenni. Vegyük inkább észre az ilyen mesék mögötti űrt: a szépség, a pénz, a tartás, az egzisztencia csak egy színes buborék, melyről nem tudhatod, milyen gázt tartalmaz. Az viszont tény, hogy az, akinek nem kell gondolkodnia, aggódnia, az nem lesz olyan megértő sem... (persze ízlések és pofonok).

A gyakorlati rész egy nagyon szép pontja a Micsoda Nő c. film megvetése, ami két generációnyi elvált nőt kísért pityeregésig az üres ágyban. Tényleg aranyos sztori, de mi történik valójában? Mit tesz a férfi és a nő a kapcsolatért? Semmit. A férfinak pénze van, és simán, minden többlet erőbedobás nélkül megad a nőnek minden fényűzést. A nő erre ráharap, meg élvezi.
Az egész filmben ennyi történik, és senki nem tesz semmit. Összehasonlításképpen, jóval nagyobb feladat felhajtani 2.000 Forintból egy üveg pezsgőt, fürdőgolyót, gyertyát, majd megcsinálni időre a fürdőt, mint szólni a szálloda igazgatójának, hogy foglalkozzon a nővel, vagy felhívni a titkárnőnket, hogy rendeljen már egy baszott csokor rózsát ("Nem, az ár nem számít").
De ugyanígy egy nőben is becsülendő, ha tud tenni azért, hogy történjen vele valami, hogy haladjon a kapcsolat, hogy kedveskedjen a másiknak, és nem csak a pinájáért, két szép szeméért kell szeretni. Vagy a még rosszabb eset: azért a kegyért, hogy jelen van az életünkben (ez elég általános).
Ez a film persze egy szép mese, kutya nem veszi komolyan, de ezeregy apróság van, amivel az álmodozás sötét felhőként telepedhet az ember lelkére, vagy elronthat egy kapcsolatot. Tisztában kell lenni magunkkal, vállalni a szerepeinket, a döntéseinket, a szabadásgot önmagunkban meglelni. Ha szende kislány vagy, nem kell megjátszani a felszabadul picsát, nem kel erőltetni a rosszkislány szerepet, mert csak szánalmas leszel tőle. Úgyis lebuksz, ha a faszozás meg töközés meg kemény picsogás után a szexualitás gyönyöreire nincs jobb kifejezésed (talán az érzelmeidben sem), mint hogy "megtörténtek a dolgok". Legyél inkább önmagad. Ha bizonyos érzéseket nem tudsz elnyomni, és minduntalan fájnak, amikor szembemész velük, akkor fogadd el őket. Tanuld meg magadat, hogy neked mi a jó, és tanuld meg magad kívülről is látni, kerüld az egoizmus önmagában fetrengő züllöttségét.
Kerüld a kettős mércét: az önkeresésben való tobzódással mások ignorálását, azt a manapság oly divatos kettősséget, miszerint az ember egyidőben mondja, cselekszi, érezteti, hogy "nekem ez jár, mert én ilyen vagyok", és azt, hogy "tőlem ezt nem várhatja el senki, én ilyen vagyok". Tessék másokat is figyelembe venni.

Ne félj álmodni, de tanulj meg álmodni! Álmodj olyat, ami megvalósítható, és valósítsd meg. De ne kergess délibábokat! Vizsgáld felül, ha kell, és ne félj feladni, ha túlzottnak minősül, keress újat, hisz a megvalósult álmok aranyozzák be az életet. Nincs ebben semmi új, semmi különös, kicsiben olyan ez, mint amikor az ember megtanulja, hogy külsőre mi az ő súlycsoportja. Kudarc? Önbecsülés hiánya? A fenét, csak nincs értelme álmodni, ha nem tudjuk őket a földön, a nagy valóságban megélni. Ha szerencsénk van, jöhet jobb, amit annak rendje, s módja szerint értékelnünk kell, de efféle remények táplálása csak megkeseríti a mindennapokat.
Nőj fel érzelmileg, hagyd el a gyermeteg vágyálmokat, a fölösleges problémázásokat, azokat az általánosításokat, amelyek megvédenek a felnőtté válástól. Kerüld a felszínes ítéleteket, ne nézz fel a csillogó bálkirálynőre, bármennyire is kecses, elegáns. Ne nézz le másokat, az csak egy önámítás, ami arra való, hogy erősítsd magadat. De ne akarj erős lenni. Társ és ember légy, az erő, a megvalósított külső ideálok üresek...