Bár az ünnepekre már (remélhetőleg) mindenki készül, és próbál kitenni magáért, aztán depibe esik, mert nem sikerül úgy semmi, mint nagyinak, meg a gondokat nem takarják el a tűlevelek, nem szabad elfelejteni a világ alfelét, az amerikai giccset, így besokallás ellen és után is javaslom elővenni Billiy Idol karácsonyi albumát. Erről kezdésnek egy enyhébb számot osztok meg veletek:
Azért a műfogsoros középiskolai nagymenő rögbijátékos sztereotípiánkat nagyon hozza, már csak a több emocionalitásra vágyó pompomlány hiányzik mellőle, akinek a szívéhez elkezd közel állni egy rénszarvasnak öltözött, szemüveges, atomfizikusnak készülő, alsóbbéves srác. De Rudolphot a végére hagyom, most jöjjön a már-már David Hasselhoffot is megszégyenítő White Christmas, amelyben a rosszfiúskodó meleg srác benyomása szinte meghozza az ember kedvét egy egynemű kalandhoz:
Picit fokozom:
A christmas love, és egyéb szépséges számok most átugrásra kerülnek, saját tapasztalatom szerint 10 szám a maximum, amit az ember (akárcsak háttérzeneként is) bír az albumról, ígyhát zárásként a beígért Rudolphot kapjátok:
Remélem, egy kis jókedvet, reményt és önbizalmat sikerült csempésznem mindenki életébe. Én most eldúdolom magamban a kiskarácsony-nagykarácsonyt:)
