Igen, megnéztük!
Nem gondoltam, hogy ennek a ténynek a közlésénél többre lesz szükség ennek a filmnek a kapcsán. Mégis van! A végignézését egyfajta hőstettnek éljük meg mivel a egy igazán mélyen ZsKat filmmel volt dolgunk. Ha el is nézzük az őrületbe kergető jeleneteket, mint amikor a cápa a vízből kiugorva elkapja az utasszállító repülőgépet, vagy a sztorinak azt az apró gyönyörét mely szerint a jégkorszak alatt egy küzdelem kellős közepén fagyott meg a két jószág, mintegy kimerevített pillanatban, a mű bőven rejteget apró és átütő erejű bénázásokat.
A történet olyan, mintha nem is létezne, szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy van. Nem, nem hagy maga után túl sok nyitott kérdést, mert különösebben nincs mire rákérdezni. Össze-vissza vannak valamik valakikkel, aminek kapcsán nem merem kijelenteni, hogy a történet írója baszta el, lehet, hogy minden második szót, és minden fejezet felét kitörölték az eredetiből... A konfliktusok lógnak a levegőben, nem csak a hiteltelenségük, vagy az előzmények hiánya, vagy a lezárás hiánya miatt, hanem nem léteznek. Ott van valami, még az f-betűs szó is ki van mondva, de csupán olyan, mint egy álomfoszlány, nem érdemes követni.
Az effektekkel kapcsolatban is ide jutottam... őszintén szólva 2009-es mércével nézve a filmben alkalmazott vizuális hatásokat nem nevezném effektnek. Bár kínosan kerülik végig a bonyolultabb bemutatását mind a főgonoszoknak, mind az általuk elkövetett katasztrófáknak, az a kevés még kínosabbá teszi a helyzetet. Tegyük még mellé azt, hogy ugyanazt a snittet több jelenetben is előveszik a két gigász harcának bemutatásakor, khm... Töröm a fejem, hogy mikor láttam ilyet utoljára, de nem jut az eszembe, gyermek voltam még...
Külön kiemelem a párbeszédeket, amelyek valahol a rendezés - színészi teljesítmény - forgatókönyv háromszög súlypontjában helyezkednek el. Beszívott poénnak megteszi.
Tényleg, a film végig tele volt kínos jelenetekkel, eseményekkel, "fordulatokkal", karakterekkel, amiket nem tudok hova tenni, mint például, miért törvényszerű, hogy egy tengerbiológus karrierje folyamán összeütközik a FBI-jal. A főszereplő csajszi alakítása alapján folyamatosan azt vártam, hogy mikor vált át hardcore pornóra a sztori, sajnos csak kevés megfelelően buta arcú férfi szerepelt ehhez benne.A mindent felülmúló jelenet mégis a tengeralattjárós volt, ahol a kapitány sziklaszilárdan áll, míg a főszereplők a háttérben a hánykolódás érzékeltetésére ráznak egy asztalt. Ezt többször is megnéztem:)
Végszónak álljon itt tanulságul egy mondat a filmből: "Több olyan kar és gomb is van ezen amit nem ismerek." - mondja az egyik főhős egy asztal előtt, amin egy darab joystick van...
Ritkán nevetek egy filmen ennyit, na:)