A féltékenységről sem lehet úgy beszélni, hogy ne definiálnánk, és már ez sem egyszerű feladat. Eleve már a kapcsolatok komolyságától is függ a jogosságuk vagy megítélésük. De az egy másik poszt lesz, talán a kölcsönös korrektségről. Most megpróbálom általánosságban összeszedni a féltékenységgel kapcsolatos tapasztalataimat:
- Van ugye az ugynevezett egészséges féltékenység, amikor az ember szíve kihagy egy dobbanást, ha a másik ránéz valakire, ha előad egy sztorit a kedves és sármos kollegáról, a fiatal, csinos és közvetlen kolleganőről. Itt minden azon múlik, hogy hogyan reagálunk arra a nem egészen egy másodpercre, amikor megáll az ütő. Mindenki magára veszi a reakciót, és úgy gondolom, az a jó, ha az ember lenyeli a gombócot, nem engedi negatív irányba menni az érzéseit, örül annak, hogy ennyire mélyről jövően szereti a másikat. Ha megvan a bizalom, gond ebből nem lehet, csak vigyázni kell, hogy a bennünk lapuló "valami" ne a kapcsolat rovására menjen.
- Érdekes fajta az indokolt féltékenység. Nem feltétlenül a szexuális viszony vagy külön töltött esték miatt lép fel, hanem mert úgy érzi a hős szerelmes, hogy a másik lelkében lévő hierarchiában mások magasabban állnak. És ezek a mások a hivatalosan meghatározott viszony szerint alattunk kellene, hogy elhelyezkedjenek. Ez a megalázottság érzése. Amikor nyíltan és rendszeresen flörtöl a havercsajjal, amikor a srác, akivel ősidők óta egy társaságba jár, elkezd alázni, a leány meg az ő alfahím szerepét erősíti (szóljatok majd rám, hogy a diplomások ilyen szempontból vett majomtulajdonságait összeszedjem). Esetleg beszélgetés közben behatolnak egymás intim szférájába tudomást sem véve rólad. Hülye szerelmes ilyenkor marcangolja önmagát, mert a beteges féltékenység jeleit fedezi fel lelkében: tehetetlen düh, gyilkolási vágy, a becsapottság érzése. Természetesen az érzések jogosságát csak akkor hajlandó tudomásul veni, ha a diszkréten csomagolt megjegyzéseire leüvöltik a fejét vagy 10-szer: "Kicsim, vele milyen a viszonyod? Ne haragudj, csak rosszul esett, hogy.." "Mit képzelsz, Ő egy nagyon régi barátom, nagyon fontos nekem, és régen láttam, csak beszélgettünk!" "Jó, csak néha rámnézhettél volna, vagy megfoghattad volna a kezem, de rám se néztél egész este." "Miért akarsz kisajátítani? Mit képzelsz magadról" blabla.. Persze ugyanez a helyzet a feltűnő titkolózásra való finom rákérdezésnél is.
- Van a beteges féltékenység, ami az előzővel szemben indokolatlan, általában dühös, harcias, bántó, kisajátító, igazságtalan. Lehet agresszív és lehet szépen csomagolt lelki terror. Valami megfoghatatlan belső felszültség táplálja, amit bizony érdemes lenne feldolgozni, de nem megy. Gyakran kapcsolatok utolsó felvonását kíséri, mint valami hatásvadász zenei aláfestés. Víziók táplálják, minden emberi kapcsolatba belefantáziál valami rá káros érzelmi kötődést. Neki nem elég a tett, ha van egy havercsaj/vagy valami haversrác, akkor nem lesz elég hivatalos keretek közé szorítani a találkozókat (a féltékeny partner is jelen van), vagy teljesen megszakítani velük a kapcsolatot, mert fél évvel később is azt hallhatod majd, hogy azt álmodtam, hogy elhagytál x miatt, és olyan rossz volt, ugye nincs köztetek semmi. Mindenkiről, aki vele azonos nemű, csak rossz megjegyzéseket tesz, biztos azt hiszi, hogy ezzel arról győz meg, hogy Ő az egyetlen, az Igazi. Még haverod 5 éves kislányáról is megállapítja, miután rájön, hogy jól elvagy a gyerekkel, aki szeret téged: már most milyen kis kurva.
- Rátelepedő féltékenység. Ez a beteges féltékenységbe is tartozhatna, de szerintem jól kivehető, saját jellemzőkkel bír. A telepedő nem basztat nyíltan, ő először megmagyarázza, hogy joga van megismerni a barátaidat, hogy látni akarja, hogy Z hogy néz rád. Majd megmagyarázza, hogy nem lehet titkunk egymás előtt alapon miért kell beszüntetned mindennemű privát szférádat. Az már a kettőtöké. Minden emberi kapcsolatodat azonnal kontroll alatt akarja tartani. Mindenről tudni akar: ki telefonált, kinek írsz e-mailt (abban az esetben, ha látja az e-mailt, akkor a miértjét forszírozza), miért mosolyog rád valaki, miért kedves, biztos túlórázol-e, tényleg a szüleidnél vagy-e, miért tartott 10 perccel tovább hazaérni, mint máskor, és bármibe belemagyarázza, hogy ő joggal féltékeny. Nőben energiavámpír, férfiban egy eget elsötétítő, nehézkes paca. Csúnya jellemzője a kettős mérce, azaz mindenben elvárja, hogy hozzá igazodj: te ne legyél féltékeny, bízz meg benne, sőt, ha nem bízol benne azzal megsérted, de rendeld magad az ő féltékenysége alá, mert meg kell értened az érzéseit. Hajlamosak így viselkedni a házasok a szeretővel, akár alkalmi, akár komoly parner az illető. Nekem speciel női tapasztalatom volt: a csajszi férjnél, mellettem még gyaníthatóan van valaki, akit épp "pihentet", aztán amikor elmegyek sörözni ilyen sms-eket zavar rám: "Ugye nem csajozni mész, úgy aggódom, hogy nem maradsz meg nekem" erre válaszolsz szépen. Aztán folytatja, és folytatja, és folytatja. Akárhányszor mondod el neki, hogy te csak a haverral sörözöl, neked meg kell értened, hogy neki milyen szar a férje mellett az ágyban arra gondolni, hogy biztosan "megcsalod"...
A félékenységgel kapcsolatos nagy kérdés persze az, hogy jogos vagy nem jogos, onnantól kezdve viszont, ahogy megjelenik a kapcsolatban, mint negatív tényező, kezelni kell. Szerintem mindkét fél részéről mély önvizsgálat szükséges: mit tettem, mit érzek? Mit tennék, mit éreznék, ha fordított lenne a helyzet? Nem kell ezt túlbeszélni, hiszen a probléma gyökere önmagunkban van: tettem-e valamit, ami kiváltotta ezt belőle, illetve tett-e valamit, ami kiváltotta ezt belőlem, és mekkora annak a valaminek a súlya. A jogosság vagy nem jogosság tényének makacs hit alapján történő bizonygatása a lehető legkárosabb. Bízni, és kiérdemelni a bizalmat, csak ennyit kell tenni. Ha pedig ennyit "nem ér meg" a kapcsolat, akkor baj van. Nagy baj.
Ui: a fejtegetés általánosító elméleteken alapul, a viselkedésminták esetleges konkrét személyhez való hasonlatossága pusztán a véletlen műve lehet.
