Első gondolatom Budapestről: ez egy lepratelep. Az ismerős faluban eltöltött hét után megállapítottam, hogy a buszba ragadt háttérillathoz (hajléktalan, sütőolaj, stb) képest a tehén-, disznó-, csirke-, kecske- és lószar orrot simogató, pozitív élmény. A mocsár- és iszapszag, mint a természet bomlásának velejárói ismét nosztalgikus örömmel jutottak az eszembe, ahogy tömegközlekedtünk fővárosunkban... Az otromba emberekről ne is beszéljünk, mert az a pár alkesz bácsi, és a szinte nomád (hogyisdivatosmostmondani?) "mélyszegény" emberek, akikkel találkoztunk az elmúlt héten, bizony emberek. Ezzel a szóval itt már óvatosabban bánnék. Lehet, hogy csak a kevés tér miatt zavaróbbak embertársaink kipárolgásai, vielkedési formái, mogorvaságai, és nyilván három kertnyi távolságról egyszerűbb kedvesnek lenni, mint egymás képébe lihegve...
Szóval itt vagyunk, pár fotót és élményt megosztuk majd a nagyvilággal:)
