Utoljára valamikor 15 éve éghetett le annyira a fejbőröm, hogy hámlani kezdjen. Meg múlt hétvégén. Fel se tűnt, csak egy kicsit húzódott a bőr az 1-2 milliméteres hajszálaim alatt. Reggelente se vettem észre semmit: fejmosás zuhanyzáskor, (mivel a veszéllyel tisztában voltam) jó alaposan. Aztán a munkahelyi mosdóban jött többször is a felismerés, hogy biza hámlik a fejem búbján a bőr. (Lehet, hogy mégsem a természetes kisugárzásom miatt mosolyogtak rám a nők?) Nem egy hálás dolog: hülyén néz ki, nyilvános helyen meg nem is intézhető az eltakarítása. A ma reggeli teszt eredménye negatív, úgyhogy irány a szabadba, ahol lesülhet újra. Még mindig jobb, mintha önbarnítótól lenne sárga az orcám.

Jellemző: szombat reggel 7-kor már ébren vagyok. A mait éppen rá lehet fogni arra, hogy este hamar kidőltem, de nem áltatom magam: általában győz a bioritmusom. Merthogy nekem van olyan. Ahogy megjelent, először szokatlan volt, mi több dühítő: elmentünk cimborával valami hajnalig tartó mulatozásba, és csak négy sört kellett innom, ahhoz, hogy kész legyek, a többit elintézte az alhatnékom. Aztán beálltam rá és elkezdtem élvezni. Az aránylag kiszámítható ébredés szépsége: eggyel kevesebb morognivaló reggelente, és ha a tv2 sem este tízkor kezdi a doktorház adását, akkor még azt is meg tudom nézni:)

Életem kicsiny értelme még alszik, engem meg nyugtalanít a tudat, hogy este még terveztem valami tevékenységet ezekre az órákra, most meg lövésem sincs, hogy mi lehet az… Iszok még egy kávét.