Már-már azt hiszem, hogy nincs meg a világ a férfiak befolyásolása nélkül, lassan elkönyvelhetjük, hogy tényleg a punci irányít, a férfi meg egy fasz, egyénisége pedig kizárólag a puncit bitorló nőnek van.

Látszik ez az agymosottságon, a feminoarchiális társadalmi nézeteken, az általános pinakörülrajongáson, melyet lelki igényeknek mondanak. Jó-e ez az út, és mennyi hülye tanács jöhet még, hogy az agyatlan férfinépet kihasználják?

Olvastam egy cikket arról, hogy a hogyan vegyük rá a férfit a házimunkára. Mégis mi a férfi? Egy takarítógép, vagy épphogy csak egy fasz, aki amúgy disznó módjára élne a mocsokban?

A  teljes cikk itt. Fussuk át gyorsan ezt a szánalmas, bestiális, másikat emberszámba nem vevő rettenetet. Az írás természetesen mindenféle áltudományos hülyeségekre alapoz, amit az otthon ülő, gyerekek mellett elbutuló anyukák kapásból készpénznek vesznek: "Egy kutatás kimutatta, hogy egy házasság akkor sikeres és harmonikus, ha a házastársak egyformán kiveszik a részüket a házi munkából." Ha már hihető, és meg van a balek, aki evolúciós úton nem képes érvényt szerezni önmagának, társas igényeinek, csak üresen szenveleg azon, hogy el van baszva az élete, akkor jöhet a mézesmadzag! Hitessük el vele, hogy megváltozhat, hogy változtathat, nagyon hihető, bár valójában szánalmas jelmondatok következnek:

"Azok a nők, akiknek a férje kiveszi a részét a házi munkából és a gyereknevelésből is sokkal boldogabbak."

"Azok a gyerekek akikkel az apukájuk is foglalkozik, az iskolában jobb eredményt képesek elérni" - aljas húzás a leggyengébb ponton támadni, hiszen egy otthon ülő "zsákutca" utolsó mentsvára a gyerek, akiben egyetlen örömét leli.

Őszinte szavak és a kommunikáció helyett a javaslat: "Legyen inkább nyugodt és taktikus!" Megalázó, hogy egy férfit az őszinte beszédre méltatlannak tartanak a nagyeszű tanácsadók, a kapcsolat tisztasága, az egymás iránti tisztelet veszik így el!

"Emlékeztesse partnerét, hogy tartozik Önnek egy szívességgel." - azoknak a szerencsétleneknek, akik a házimunka súlya alatt összerogynak, tragikus ettől az életük, remek tanács hatalmi hierarchiává változtatni a kapcsolatukat, amiben vadász és vad lesz egyik és a másik, a kölcsönös tiszteletet pedig az egyéni érdekek írják felül.

"Tárgyaljon taktikusan! Fejlessze tárgyalási képességeit tanulással, vagy szexi ruhákkal." - tárgyalj, mintha szankciókat akarnál érvényesíteni egy fegyverletétel után, befolyásold a gondolkodását női mivoltoddal. Tisztelet, és emberszámba vevés, milyen egy szerencsétlen, lelketlen sunyi lehet az író! A férfiak csak játékszerek, irányítható tárgyak!

És a végső tanácsok, miszerint ne hisztizz, legyél nyugodt, bíztasd, légy kedves már az erkölcstelen, az élet-ellenes utat mutatják meg. Egy savanyú hisztérikából nem lesz kedves társ. Így nem, nem a férfiak robotgéppé nevelése az útja annak, hogy harmonikusabb legyen egy kapcsolat.

Az írásom ironikus volt, semmiféle sértő fennhangot nem találtam az idézett cikkben. Véleményem szerint a két ember közeledését elősegítő, kapcsolatát javító dolgok hasznosak, még akkor is, ha akad bennük egy-egy nem szerencsés motívum (itt pl a taktika az őszinte, de nyugis, türelmes beszéd helyett). Bár könnyen belemagyarázható, hogy a cikk írását kizárólag az asszonynép picsájának elkényelmesítése motiválja, a tehetetlen, lusta, állandóan elégedetlenkedő, leharcolt, vagy pont hogy elkényeztetett nőkét, mivel kizárólag a házimunka lepasszolására hajt, azért feltételezhetjük róla, hogy nem ez a végcél. Egyrészt nem mentegetőzhetnek minden sorban, másrészt ennyi jóindulatot megelőlegezhetünk a cikk írójának, és olvasóinak. Jóindulatunk pedig minket minősít. Így feltételezhetjük róla, hogy bár egy erős emancipációs kiáltványnak is tűnhet, valójában a modern idők boldog párkapcsolatának kialakításában próbál segíteni... (A házimunka megosztásáról a véleményem itt.)