Szerda este, amíg az asszonyt vártam belémütött a ménykű, és kirongyoltam boltba, vettem egy kis bort estére, egy kis csokit, és természetesen rózsát. Nagyon örült, bontottuk is a bort, kiültünk a ház elé, dohányozgattunk, beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Közben a kerten rendszeresen átvándoró macskák legszimpatikusabbika odajött haverkodni. És ittunk, beszélgettünk. A bor finom volt és elfogyott, mi meg belejöttünk, úgyhogy kirohantunk kisboltba, vettünk még egy üveggel. Ebből az üvegből tényleg csak egy-egy pohárnyit akartunk inni, aztán a szomszéd is feltűnt, áthívtuk, hallgattuk, beszélgettünk, és ittunk. Este 10 környékén már a puszta fáradtságtól eléggé kész vagyok, alkohollal spékelve csak izgalmasabb a helyzet.
Aztán jó éjt kívántunk, és készülődtünk a lefekvéshez. Még megpróbáltam értelmezni a Tyúkokon történteket, és megfontoltan pötyögtem a billentyűzeten, amikor szólt életem értelme, hogy gond van a redőnnyel.
A redőny persze nem egyszerűen beakadt, vagy túlszalad, hanem túl is pörögte magát, úgyhogy a nyíláson át el sem értem ujjaimmal az alját. Nosza, ablak kinyit, fedél leszed, teker jobbra, teker balra mindez a kiszálló denevérek hessegetése mellett, azaz szimplán csak a nyakamra omló portömeg fürdőjét élvezve... Mivel régi a redőny, ilyen nagy fa fedele van, amivel csak kétszer akartuk agyoncsapni magunkat.
Szóval este fél 11-kor benn az asszony egy szál bugyingóban, ablak tárva nyitva, én meg egyensúlyozok a párkányon, küzdök, szentségelek. De végül megoldódott...
A kezem jó mocskos lett, a szerelőként töltött éveimre emlékeztetett, meg persze az ablak környéke szép tenyérlenyomatos:)
