Mivel a csapból is az folyik, hogy az előítéletesség káros, ideje eljátszani a szavakkal, azok jelentésével, és végiggondolni, hogy mi is az előítélet.

Nos, az előítélet nem más, mint agyunk természetes tanulási folyamatának eredménye. Előítéletek nélkül nem lennénk többek, mint páfrányok, nem lennének gondolataink, nem használhatnánk szavakat, nem tudnánk tárgyakat azonosítani. Mert hogyan működünk? Megtanuljuk, hogy a gőzölgő víz forró, ha belenyúlunk fájni fog, ha forr a víz, akkor még jobban. Ez egy előítélet: arról, hogy forrni látom a vizet, arra következtetek, hogy a vele való érintkezés fizikai fájdalmat fog okozni.

Ugyanígy működik ez az izzó vasdarabnál, de hogy ne csak negatív példával éljek: ha az ajtón (amit előítéleteimnek köszönhetően azonosítok ajtóként) van egy kis kiálló biszbasz, akkor az egy kilincs, ami ajtónyitáshoz használható. Az előítéletek véleményem szerint tehát a normális gondolkodás, és - nem mellékesen - a kommunikációnk része is. Így értjük meg azt, ha egy kalapácsot kérnek tőlünk.

Asszociálunk, megjegyzünk, raktározunk.

De akkor mi az az őrületes nagy bűn, amit előítéletnek neveznek sokan, azaz bűn-e az előítélet, ha nem, mi a helytelen?

Helytelen az ítélet.

Az előítéletes ember gondolkodik, tapasztal (nem biztos, hogy jól), aki ítéletet hoz, az szimplán hülye. Mert a hülye megy neki tizedjére is a falra festett ajtónak, és miért megy neki? Mert ő nem előítéletet hoz a látottak alapján, hanem ítéletet, hogy az ott egy ajtó, és nem hajlandó ezen változtatni.

A hülye fogja gumikalapáccsal ütni a szöget, mert szerinte az kalapács, és az erre való. Aki gondolkodik, ha meg is próbálja pillanatnyi tudatlansága alapján a gumikalapácsot, rájön, hogy nem fog menni, ezzel tapasztal, tanul, bonyolítja az előítéleteit.

És hogy jelenik meg ez a mai világban:

Vannak, akik tapasztalás alapján előítéletesek. Cigányoznak, homokosoznak, félnek új dolgoktól, de érdekes módon hozzá tudják tenni, hogy "köztük is van normális".

Vannak, akik egy rossz szó, egy félresikerült mondat alapján ítélnek. Akik leölnek valakit a bőrszíne, szavai miatt, akik leostobáznak másokat egyszerű félreértések miatt...

A negatív eset csúcsa viszont az előítéletek elítélése, amit mostanság látunk, hallunk ezer helyről... Amikor a normális tapasztalás útját bejáró ember előítéleteit* támadják úgy meg, mint ítéletet, azok, akik eleve ítélkeznek. Ebből pedig létre is jön a 22-es csapdája, mert aki elítél, az nem lesz vitapartner, nem fog elgondolkodni a szavakon, mert meg van a véleménye rólad, már túl van az ítéleten. Nem fog foglalkozni azzal, hogy miként jött létre az előítéleted.

Az a baj, hogy ezek egyre több helyen jelen vannak... A kommunikáció, a nyitott észérvek pedig sorra vesznek el a kiforgatott szavak vagy a szelektív érzékelés hálójában. Pedig a gondolkodásunk, a kommunikációnk, a tanulási képességeink tesznek minket emberré. És sajnos önmagukat haladó szelleműnek tartók nélkülözik ezt az emberiességet a legjobban. Vicc, hogy egy vaskalapos konzervatív rugalmasabb, mint egy liberális:)

Mi lehet ez? Visszafejlődés? Kontraszelekciós igyekezet? Evolúciós biztosíték az ellen, hogy az emberiség túl fejlett legyen?

Ismétlem, az előítélet tartalma nem biztos hogy helyes, a kialakulás, és az utóélet folyamata a helyes és természetes: az, hogy változhat, finomodhat, és bárkinek bármennyire fáj, az emberek nagy része így működik - megtanulja, hogy nem minden ajtó, ami annak látszik.