Az első randik időszaka a másik jellemének körvonalazódó megismeréséről, a szándékok, tulajdonságok "egyeztetéséről" szó. Majd ez után jöhet a bizonyítás, az a kritikus három hónap, amikor kiderül, hogy a szép szavak csak szép szavak, a kedves jelölt csupán egy harci csirke, vagy egy hantás szerencsétlen. Esetleg egy egzisztencialista barom vagy egy anyagias picsa.

Természetesen annál jobb, minél hamarabb kiderülnek az esetleges össze nem egyeztethető jellemvonások. Amennyiben hosszú távra keresünk társat (nancy szavaival élve: elég egy középszar élet valakivel, akivel szeretjük egymást), jóban-rosszban, egészen az öregkorig, akkor nem a jelenkor csillogását kell megtalálnunk a jelöltben. De mit lehet az első randikon kezdeni? Természetesen dugni ész nélkül. A mozit már kilőttem, nem azon fog múlni, hogy milyen filmeket szeretünk (bár ezen is múlik, de ezen jobb egy beszélgetés során átesni), vagy hogy vesz-e rózsát, popcornt... Filmet, valljuk be, bárkivel lehet nézni, aki nem büdös vagy hangos mellettünk. A túra, séta, kiállítás azért szerencsétlen dolog, mert valami mindig eltereli a figyelmet: merre menjünk? Biztos jó lesz neked is? Nem fázol? És én? Nem haragszol ugye, de ez a festmény a maga monumentalitásával benedvesített... stb. Persze ki is lehet nézni valami helyet, ahova mindkét fél szeretett volna már egy ideje elmenni, és kellemeset a hasznossal alapon működhet is.

Szóval kellő fantázia nélkül marad a beülős verzió (a fantázia 10-20" jelölt" után úgyis csődöt mond), ami arra jó, hogy megtudhatod, hogy a csini szöszi pultoslánynak tetszel-e. Ha igen, akkor a negyedik nőnél úgy fog odajönni hozzátok, hogy mielőtt megszólalhatnál megkérdi: "A szokásos?" (Ha elég tökös vagy, wc-re menet kérd is el a számát, én ehhez nyuszi voltam) A kérdés iszont az, hogy hova.

A budapesti lánykák előszeretettel járnak elegánsnak tetsző belvárosi kávézókba, vagy romkocsmákba. A romkocsmáktól frászt kapok: pár parasztvakító bölcsészvakító régiség, téglafal, kibaszott szar kiszolgálás, vizes sör, és olyan árak, amiért az ember a rózsaszín popsija körülpuszilgatását is elvárhatná. Az "elegáns" kávézókat pedig előszeretettel pozőrködésre használják, elég ránézni némelyikre, ahogy kis kacsójával kevergeti a teáját, és végzet asszonyaként körbetekint. Ide menjen csak a barátnőivel, egy kapcsolatban egyik fél sem a másik pózolását akarja segíteni. Fiúkák hajlamosak "borkultúrát" növeszteni, egy egyetemista borozó szintű hely még mindig nem szerencsés, szerintem nem kell mondanom, miért.

Budapesten, de bármelyik városban megvannak a középkategóriás kocsmák, a sörözők. A randira való alkalmasság kérdésében a legfontosabb, hogy ne réteghely legyen. Ne alkeszkocsma, ne egyetemista kocsma, ne felvágós kiscsajok sznobmímelő helye. A változatos közönség gyönyörködtet, és "letesztelhető" a másik hozzáállása a különféle helyzetekhez, emberekhez. Például, mit szól a középiskolás sráchoz, aki odajön túljópofizva a szitut tüzet kérni, vagy egy százast, hogy reagál a középkorú kocsmatöltelékgyanús nő harsány kacajára, mennyire kezd el kényeskedni, vagy éppen mennyire képes természetesen feloldódni. Így senki nem kényszeríti rá a szigorú környezetét a másikra, és egymással lehet foglalkozni, kérni még egy sört, elszörnyülködni a wc állapotán, vagy pont ellenkezőleg.

A kocsmáknak megvan a fílingje: én életszagúnak hívom, s ahogy az életünk sem csak egy rétegről, egy időszakról, egy beállítottságról szól, a legjobb ezeket levetkőzni, elszakadni azoktól a külsőségektől (pozőrség, intellektuellsznobizmus, csocsóasztalt is lehányó lazagyerek, pincérnek kecsesen integető alfahím, stb), amelyekkel könnyen azonosítjuk magunkat, amelyek befolyásolhatják a viselkedésünket. A rossz kocsma a semlegességet a sokszínűséggel éri el, elszakad a bevált figyelemelterelő, vagy komfortérzet növelő klséktől. Nem akar több lenni, mint ami: csak egy hely, ahova be lehet térni egy sörre vagy egy berúgásra - ízlés szerint természetesen...