Bár reggel kissé lustán ébredtünk, s majdnem lebeszéltük magunkat az indulásról, mégis útra keltünk. Végülis napok óta ki volt nézve a menetrend, s mindenféle viszony kedvezőnek tűnt egy kis hegyi sétához. Leszámítva az öltözködést, mivel túraruházatunk nincs. Nem baj, lelakott cipő, farmer, bőrdzseki, úgyis ufóként tekintünk azokra a 60 év alattiakra, akik képesek boltban vásárolt túrabotokkal útra kelni. Bár mi is kényelmes módot választottunk most: otthon hagytuk a fotóállványt, amit amúgy képesek vagyunk 20 kilométeren keresztül lóbálgatni a kezünkben, de most nem is volt rá szükség.

 a bőrdzsekim

Izgalmas reggeli vonatozás (kaja, pia, Blikk), majd gyerekzsivajos és békés nyugdíjasos kisvasutazás után értünk a hegy lábához. Mint rendes városi népek, a kisgyermekek örömével csodálkoztunk rá a kocsiban díszelgő kályhra, mely mellett gusztusos kis rakásban helyezkedett el a tüzifa, odépp papír és gyújtósnak való. Érkezéskor beszereztük a túristatérképet: egy fotó a falu központjában kifüggesztett térkép megfelelő szeletéről, s nekivágtunk az útnak.
Az első szakaszon az ösvény egy patak közepére esett. Egész pontosan az ösvényen folyt hosszában egy kis ér, amely itt-ott kellemetlen sártengert eredményezett. Ilyenkor remek ötlet a tövises bozótot választani. Mint a képen látható, apró sziklák, és kövek is akadtak az utunkba.

Hegytető, kilátó.

A kilátóról remek volt szétnézni, kár, hogy az asszony nem mert feljönni velem, mert magasnak találta. Az a pár meg, aki fenn volt úgy viselkedett, mintha a lány épp most szállt volna ki a fiú gatyájából (vagy fordítva), úgyhogy nem is zavartam sokáig.
Aztán út megint: kicsit más irányban, megtekintve egy forrást, és aránylag száraz ösvényeken sikerült mennünk. Majd találtunk egy kisebb kilátót (hegytető + 10 lépcsőfok), ahol drágámról kiderült, hogy irigy az előbbi lányra, de visszafogtuk a lelkesedést (ne itt má' asszony).
Aztán mentünk: madarak csiripeltek, patakok csörgedeztek, motorosok brűű-brűűűztek valahol távol. Az erdő gyönyörű volt, a tavaszi kopárság benne az utolsó mély léleKzetvétellel, amelyet a természet vesz a rügyek átütő erejű kirobbanása előtt. Visszaértünk a faluba, ahol még majd két óránk volt a visszainduló keskennyomtávú pályán közlekedő vonatig.
Itt néztem ki egy kis bódét: talponálló, pár paddal előtte, de egészen új, szimpi külsőre. Még odasütött a nap, így örömmel dobtam le magam mellé a bőrkabátoktól és drágám tankönyveitől duzzadó hátizsákomat, majd elmentem sört kérni. Meglepően olcsó volt... hülye pesti mérce, de errefele csak boltban jut az ember ilyen áron sörhöz. Aztán kiszúrtam a tócsnit, nevetséges áron (140 Ft egy tenyérnél nagyobb darab), úgyhogy kértem azt is, s közben megemlékeztem nagymamám kis konyhájáról, ahol az alfa-tócsnit fogyasztottam, több, mint 15 éve. (közben velvet undergroundot hallgatok)
Majd még egy sör, még két tócsni és egy palacsinta közben megtartottuk az embervizslatást is. Aranyos, hogy ezeken a hegyi kirándulóhelyeken a legkülönfélébb emberek jönnek össze: az életörömtől mentes fiatal pár, a bömbis csóka a macáival, sokan mindenféle gyerekekkel, és a biciklis kirakatcsalád. (Bevallom, ezt nem merem folytatni, amióta a blogszférában megaptam a megkereslek és megverlek jellegű fenyegetést, egyre reszketőbb kezekkel ütöm a billentyűzetet, ha emberekről alkotok véleményt, szóval hallgatok.) A lényeg, hogy majdnem annyit üldögéltünk itt, mint amennyit túráztunk, ráadásul túra közben is ettünk jó kis itthoni szendvicset:)
Mindezek után felszálltunk a visszafelé tartó vonatra, az átszállások között jókat várakoztunk, több ízben hallottunk megszóliítani egy Krisztofer nevű kisfiút, majd mocskosan horkolva szunya.

 ezek farönkök, ilyet is láttunk

Az utazás utolsó emléke a nagyon szép 16 éves kislány volt, aki nem tudott köszönni, de azér very cute volt. Hazaérvén a jól bevált, Péter Anna ajánlása óta szeretettel alkalmazott tejbegrízt készítettem el, kicsit extrázva: fele-fele tej s víz helyett három az egyhez arányban alkalmaztam őket, és aszalt erdei gyümölcsöket beletéve készült.
Estére fejfájásom lett: X-Men 2 + Algoflex Forte ment, kb a második reklámig, amikoris a tv kikapcsolása mellett döntöttem. Drágám addigra már aludt.