Az esküvőre anno ugye választhattunk, hogy milyen zenét szeretnénk hallani, illetve milyen zene hallatán szeretnénk a későbbiekben könnyezi, vagy meghatottan mosolyogni (bár ennek a veszélynek akkor még én nem voltam tudatában). A választék nem igazán tetszett egyikünk sem, úgyhogy hosszas válogatás következett mindenféle zenékből. Szerintem még a betmen forevör meg a pálpfiksön zenéje is felmerült ötletnek. A Rocky Horror Picture Show-ról nem is beszélve. Ez utóbbit azért vetettük el, mert azé mégse kéne egy tátátát-táccs mí, áj vánnábí dörtí szövegű számmal nyomni (amit nem tudok beilleszteni, mert több videomegosztó is azt mondja, hogy a magyarok kapják be). Aztán végül beugrott a White Stripes számok feldolgozása alapján készült Aluminium című lemez, amiről meg is találtuk a bevonulásra, gyűrűfelhúzásra és kivonulásra legalkalmasabb zenéket. Mindhárom szám tökéletes arra a célra, hogy az ember évek után is elmorzsoljon a szemében egy (öröm)könnycseppet.

Vagy mosolyogjon, mint teszem azt én. Egyik reggel ezt az albumot hallgattam a buszon, meg is lett az eredménye: egyébként is idiótának tarthat az utastársaim 80%-a a kettyós mosolyom miatt, de itt úgy vigyorogtam, hogyha nem lett volna fülem, a szám körbeéri a fejemet.