Mindenek előtt fontosnak tartom a szeretettel kapcsolatos gondolataimat összefoglalni. Tudom, ez egy rózsaszín kép lesz, hiszen emberek vagyunk, ösztönökkel, ragaszkodással a pillanatnyi egóhoz, de a szándék már önmagában becsülendő, s a jóra, jobbra való igyekezet tesz minket emberré. A szeretetről pedig fontos szólni a szeremmel kapcsolatos tévhitek miatt.

1. A szeretet alapja a felebaráti szeretet. Tetszik ez a megfogalmazás, mert se nem baráti se nem szeretet, de mindkettő egy kicsit. Talán a kereséses posztomban vannak elejtve részek, amik bővebben elmondják gondolataimat. Most annyit: a felebaráti szeretet az a tisztelet, nyitottság, ami alanyi jogon "jár" embertársaink felé. Még a haragosok felé is (a harag éppen itt értelmét is veszti) egy esélyként a megbékélésre, természetesen más körülmények között. Ez a más lehetőségek elfogadása: te is lehetnél én és én is lehetnék te. "Csak" máshova születtünk, mást tapasztaltunk, más döntéseket hoztunk. Ettől nem kell szeretni, nem kell elfogadni, hanem meg lehet bocsájtani (persze a negatív tapasztalatok észbentartása mellett), nyitottnak lehet maradni. Egy kérés: a legrosszabb esetben se hozzunk végleges és végletes ítéletet egy másik egyénről, miként mi is vágyunk ennek elkerülésére.

2. Erre épülhet a szimpátia: tanult berögzülések alapján egy többlet nyitottság a másik felé, pusztán mert tiszta, szép, vagy nem, vagy hippinek öltözik, vagy biciklivel jár, esetleg mélyfilozófiában jártasok sajátos nyelvhasználatával él. A szimpátiával vigyázni kell, nem lehet végleges ez sem, egy esélyt mindenki megérdemel, ne a sztereotípiáink döntsenek, hanem segítsenek a döntésben, hogy miként állunk máshoz. Lehet fenntartásunk (magunkban), amit vagy megcáfol vagy megerősít az illető. Enyit bárki megérdemel: fárasztó a sztereotípiákkal harcolni, s kerüljük az általánosságokon keresztül történő megítélést. Ha mélyebben igényt tartunk valakire, akkor főként annak emberi tulajdonságait ítéljük meg, ne a nemhez (vagy máshoz) tartozó sztereotípiáinkat.

3. Szeretetet (köznyelvi értelemben) nem szeretném definiálni, nem is tudnám, címszavakban viszont megfogható a lényege. Összemosom most a baráti és a párkapcsolati szeretetet. A másik megbecsülését, segítésének vágyát, értékeinek felismerését, a rossz elleni harcának támogatását jelenti. Az ember felismerését, akinek lehetnek hibái, amit szimpátiánk, türelmünk alapján tolerálhatunk, vagy próbálhatunk megtörni. Arra, hogy kinek mik a határai, nem a párkapcsolatban kell választ lelni, hanem önismerettel (a kapcsolatokon keresztül). Segítjük a barátot, a párunkat is abban, hogy ne hágja át a határainkat. Segítjük, s nem utasítjuk. Ezen felül, még ha szeretünk valakit, akkor jó vele együtt lenni, az életünk része, közös témáink, érdeklődési körünk, fellép a testi vonzalom (nyilván akár barátságnál is, hiszen valami külső jegy alapján szimpatikusak a barátaink) stb.

4. Házastársi szeretet. A baráti és a párkapcsolati szerelmet könnyen összemostam, ezt viszont erősen elhatárolom: barátokkal, szeretőkkel lehet szakítani, de itt a puszta szándékoknál, közös érdeklődésnél, és a "jó együttnél" többre van szükség. Elsősorban a kapcsolatot kell szeretni, "alárendelni" magunkat neki. Hülye szó, tudom, de nem találok jobbat, tehát körülírom: abban kell megtalálni egyéni boldogságom célját, amit ketten vihetünk végig, vagy a másik mellett annak megbántása nélkül véghezvihetek. Hogy ebbe mi fér bele az a bizalom kérdése, de a bizalomról majd a kapcsolatépítésnél beszélek. Ez itt az elkötelezett szeretet. Döntünk a valaki iránt érzett szeretetünk mellett, életben tartjuk, igyekszünk bearanyozni egymás mindennapjait, nyugalmat lelünk mellette, elkötelezzük és összekötjük fizikai és szellemi létezésünket vele. Szerintem ennek kellene a házasságnak lennie.

Persze nem olyan egyszerű ez, és ezeregy egoista félremagyarázásnak áldozatul esnek ezek a szavak, az elvek. Otromba kisajátítások használják az egyoldalúság igazolására. Ez egy erős tévút, és benne a definíciók is megváltoznak. Nem minden fekete vagy fehér, ezért a másik végletet is felsorolom, az egoizmus szeretetét, ami önmagát szereti másokon keresztül:

1. Az egoista érzéseinek alapja a közöny vagy érdektelenség. Ezen nincs mit kifejteni: könnyű ítélet a számunkra nem értékesnek gondolt, kényelmi érdekeinket ki nem szolgálók felé.

2. A szimpátia hasonló módon jelenik meg, mint az előzőekben, kiegészítve már az üzleti érdekeltség fogalmával: nagyszerű eszmékkel szemben mutatott szimpátia, pusztán azért, hogy az egyén nagyszerűnek érezze magát. Dühödt harc az eszmék mellett, hogy ezt az érzést fokozza. Az emberekben a potenciális "kiszolgáló személyzet" meglátása.

3. A barátság itt a megvalósult üzletet jelenti: Gyakran a kölcsönös hazugságok, egymás érdemeinek folymatos hangoztatása, a hibák kölcsönös titkolása vagy elbagatellizálása tartja össze a barátságot. Erről is írtam/tunk már: egy jó üzlet pusztán ahol az egyén, az ego saját magának a felmagasztalásához szükséges eszközöket kapja, s ezt is adja vissza.

3. b A baráti, családi szeretet ebben az esetben a ragaszkodással egészül ki, jellemzően az egoista nem szereti annak valójában a családját, a barátait, csak egy idealizált képet róla, s bármiféle ezekkel össze nem egyeztethető véleményt kész eltiporni annak valóságtartalmától függetlenül. Persze, senki sem szeret rosszat rossz formában hallani a szeretteiről, de a szeretet nem akadályozza meg a kritikus gondolkodást, egy szerettünkről akár rossz véleménnyel is lehetünk, attól szerethetjük. Az itt említett esetben (ahogy már ezt is írtam) a szeretetet érző fél önmagát szereti, az önmagában kialakult vágyálmot a másik emberről. A kényelmes hazugságokat, melyet felépített magában. Másik lehetőség a hierarchia "szeretete", nyilván itt sem a másik ember a lényeg, hanem az, hogy kihasználható, vagy hogy parancsoló.

4. Szerelem. A szerelem, amiről mind ábrándozunk is ez a kategória. 20-22 éves kor alatt mindenféleképpen életképes, sőt, a fiatalság egyik legszebb dolga a rózsaszín köd megismerése. De az egy másik időszak az ember életében, máshogy telik az idő, más a felelősség, mások az érzelmek, szexuálisan is csak tapogatózik az ember. Idősebb korban viszont a lángoló szerelem öl, butít és nyomorba dönt. A lángoló szerelem az érzelmek öncélú, szenvedélybeteg hajkurászása: Hormonoktól hajtott rózsaszín köd, önző vágyak, a másik hibáinak leplezése (amiből rendszerint egy tisztán látó pillanat után kiakadás, becsapottság érzet, düh, harag lesz). Ebben az esetben sem a másikat, hanem önmagunkat, az álmainkat szeretjük, a másik pusztán a vászon, amire vetítjük életünk 3D-s, teleeffektelt mesefilmjét. Természetesen figyelmen kívül hagyjuk a másikat, egyetlen mércéje, hogy "én" mennyit kapok, ha nem kapok, pedig sértettségem tündérfényében elvonulhatok.

Az első felsorolás az, amelyek szerint érdemes élni, s bár manapság nem divat, hallgatni kellene legalább ebben az emberiség nagy gondolkodóira, akik társadalmi rendtől, vallásoktól függetlenül próbálták ezt belénk ültetni. Nem véletlenül tették.