Ha a családi kassza mérlege a hiány felé tolódik, és a jelek szerint ez a tendencia megmarad, akkor az ember - normális esetben - megpróbálja elkerülni az eladósodást, és cselekszik.

Rövidtávon, ahhoz, hogy hónapról hónapra meglegyünk, csökkentjük a kiadásokat: nem veszek annyi bélízt, leadok mindenféle igényeimből (sörözés, parfüm, stb), spórolunk a gázzal, villannyal.

Középtávon befektetek pár apróságba: a kiskertbe több zöldséget ültetek, hogy több legyen, és ne kelljen megvenni, beszerzek energiatakarékos kis izéket, olcsóbb albérletbe költözünk, egyebek. Szóval igyekszem újabb kiadáscsökkentéseket véghezvinni. Ezzel egyidejűleg az azonnali bevételnövelésre is törekedni fogok: pár maszek munka, esetleg másodállás. Ezen felül a jelenlegi munkámból (szakmámból) is megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni, újat keresek (ahol pl kifizetik a túlórát is), átpártolok a konkurenciához, stb. (a képett innen szedtem)

Hosszútávon pedig (azon felül, hogy a befektetésekkel elért költségcsökkentéseket továbbviszem) mindenféleképpen a bevételnövelésre fogok koncentrálni, hiszen nem akarok én (sem) nyomorogni, tehát a célom, hogy minél kényelmesebben minél többet keressek. Elmegyek nyelvet tanulni, akár a tartalékok részleges feláldozása árán is, tájékozódok a munkaerőpiacon, és egy kifizetődő másoddiplomába kezdek.

Nézzük, mi történik az államháztartásban:

A jelenlegi kormány válságkezelésében (de ne áltassa senki magát, semelyik sem csinálná másképp) hosszú- és középtávú elképzelések nincsenek. Egy végtelenített rövidtávú válságkezelést művelnek, ami (élve a családi kasszás hasonlattal) a nyomor hosszútávú stabilitásához vezet, az adott környezetben. Ha pedig a környezet változik (tűz, víz, betegség), akkor még lejjebb csúszunk...

Vagy csak nekem hiányzik az a távlat, hogy a jelenlegi megszorítások után egyszer el fogjuk érni a bevételnövekedést is?