Nem szabad, hogy bárkit hátrány érjen származása, vagy a vele szemben támasztott előítéletek miatt. Ennek kapcsán az előítéletekről kell szólnom először: mi van a bicegőkkel, a feltűnő bőrhibával rendelkezőkkel? Vajon nekik ugyanakkora esélyük van egy állásinterjún, mint hibátlan társaiknak? Mi van a kancsalokkal? Hányszor csúfolták őket iskolában, mennyire utálhatott élni az, akit külleme miatt kiközösítettek társaik. Vajon mi lesz velük? Elvégezhetnek iskolákat, talán még előnyük is származhat abból, ha a vizsgáztató tanár a feleleteik helyett azzal van elfoglalva, hogy félrenézzen, hogy takarja zavarát, de az állásinterjúkon ugyanez történik. És társadalmunkban senki nem akar egy olyan beosztottat, aki zavart, előítéletet vált ki a munkatársaiból, a vállalat üzleti partnereiből.
A másik kérdés a származás miatti hátrány, vegyük csak a 90-es években felcseperedő proli gyerekeket. Azokat, akiknek szülei még egy olyan világban nőttek fel, ahol a munkának becsülete volt, ahol ezzel biztosíthatta a család anyagi, tisztes kispolgári létét. Azoknak a szülőknek a gyermekeiről beszélek, akik a 90-es évek elején is hittek ebben, akik megmaradtak panelprolinak, és egyszer csak arra eszméltek, hogy a társadalom jó része felsőbb osztályba került. Ők nem takarítottak meg milliókat, ők nem lopták szanaszét az országot, nem vettek részt az ingatlanspekulációkban. Ők csak dolgozni, és élni szerettek volna, de ezzel a saját gyermekeiket hozták hátrányos helyzetbe. Hisz nem hátrány-e ha a friss diplomás fiatal a ballagási öltönyében megy élete első állásinterjújára, abban az öltönyben, amit az összes főiskolai vizsgáján is viselt? Nem hátrány-e az, ha nem rendelkezik magabiztos nyelvtudással, mert a szüleinek nem volt pénze magántanárra, vagy külföldre küldeni őt? Nem hátrány-e hogy még egy tengerparti nyaraláson sem vett részt, ahol élesben kipróbálhatta volna magát? Nem hátrány-e az, ha nemzetközi környezetben úgy érzi magát, mint egy elveszett bárány, nem hátrány-e az, ha egy vállalati vacsorán a flancos éttermi szokásokkal nincs tisztában?
Hátrány, és kutyát nem érdekli, hogy ez azért van, mert a szüleinek nem volt pénze, és csak nagyon keveseket érdekel manapság az, hogy mit nyerhetnek, ha felkarolnak egy ilyen fiatalt.
De ha fel is küzdi magát, teljesít, és jó keresetre tesz szert, neki nem nyomnak be a szülők a feneke alá autót és lakást. Busszal jár, és hitelt vesz fel, vagy lakást bérel. Egyenlő esélyei vannak-e az életben, ha hasonló korú és keresetű társaihoz képest? Őt a szülei naivsága, vagy gyenge képességei miatt havi 50-80ezer forintos hátrány éri. Évente olyan egy millió forint, és rengeteg élmény vész el az életéből a hátrányos helyzete miatt. Ebből a pénzből tanulhatna tovább, autót vehetne, tengerparton nyaralhatna, félretehetne a gyermekeinek. Ehelyett kidobja kamatokra, vagy albérleti díjra. Esélye sincs arra, hogy 40 éves korára egy tisztes családi ház tulajdonosa legyen, hogy az alapdiplomáján kívül még 2-3-at megszerezzen.
Két jellemző esetet említettem, amikor előítéletek vagy származás miatt hátrány érhet egy fiatalt ma Magyarországon. Könnyen belátható, hogy elég népes tábort alkotnak, s mégsem hallunk róluk, mégsem védi senki a jogaikat, mégsem áll ki senki azért, hogy másokkal egyenértékű esélyeik legyenek az életben. Nem sírnak, maximum olyan morgós kispolgárok lesznek, mint én. Türelmesek, és csak néha szakítja el náluk a cérnát az igazságtalanság. Nem halljuk szavukat. Miért?
Mert tisztában vannak azzal, hogy hátrányos helyzetüket csak nagy tettekkel, az átlagnál nagyobb teljesítménnyel kompenzálhatják. Elfogadják lehetőségeiket, a környezetük konstansait, igyekeznek minél többet elérni. Megpróbálnak változtatni…
